Foci

Eriksson távozik Elefántcsontpart éléről

A svéd szakember azért hagyja ott az afrikai csapat kispadját, mert nem tudott megegyezni az anyagiakban a szövetség vezetőivel.

Ahhoz épest, hogy néhány hete felmerült Sven-Göran Eriksson neve a Fulham lehetséges menedzsereként, most két szék között a pad alá esett a mester. A londoniak Mark Hughest választották edzőnek, az elefántcsontparti szövetség vezetői pedig nem hosszabbítottak vele szerződést – írja az Espn.com oldal.

Eriksson Vahid Halihodzicot váltotta a kispadon a világbajnokság előtt, a tornán aztán egy gőzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel zártak Drogbáék.

A szakember remélte – legalábbis így nyilatkozott -, hogy további négy évig a kispadon maradhat, ez azonban nem jött össze.

“Ő volt az első jelöltünk a kispadra, de nem ő lesz az Elefántok új kapitánya, mert az anyagiakban nem tudtunk megegyezni. Ettől függetlenül köszönjük neki azt a munkát, amit a vb alatt nyújtott. A munka befejezése ellenére azt mondta, nagy lehetőségek vannak a csapatban. Barátságban válunk el” – nyilatkozta Sory Diabete, a nemzeti szövetség munkatársa.

Elefántcsontpart augusztus 10-én, Londonban, a Fulham stadionjában játszik barátságos meccset Olaszországgal. Az elnök szerint augusztus 7-ig kiderül, ki lesz az új kapitány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik