Foci

Simán verte a címvédő Loki a Pápát

A Debrecen hazai pályán 2-0-ás győzelmet aratott a Pápa ellen a Soproni Liga szombati játéknapján.

A Debrecen kezdte jobban a mérkőzést, a hazaiak sorra dolgozták ki a helyzeteket, Kabát, Bódi és Rezes is betalálhatott volna az első percekben. Bő negyedóra elteltével megszerezte a vezetést a Loki, Rezes vehette le zavartalanul a labdát a pápai tizenhatoson belül, passzából Szilágyi lőtte ki a hosszú alsót a kapufa érintésével.

A folytatásban is egyoldalú volt a találkozó, a pápaiak hibát hibára halmoztak és látványosan lassabbak voltak ellenfelüknél. A nagyon akaró Kabát újabb két helyzetet puskázott el, előbb az ötösről lőtt csúnyán fölé, majd passz helyett távolról lőtt, Szűcs védeni tudott.

A 32. percben tovább növelte előnyét a DVSC, Rezes ívelt be a szélről, Kulcsár pedig félfordulatból, kapásból lőtt a kapuba, a komplett vendég védelem állva nézte a szituációt. A félidő hajrájában Nagy Zoltán cselezte be magát a tizenhatoson belülre, lövése azonban a kapufáról a mezőnybe vágódott.

Fordulás után ismét Kabát villant, Tóth Gábor azonban remek ütemben tisztázott a lőni készülő csatár elől. A Pápa feljavult – volt honnan -, tudta tartani az eredményt, a támadó oldalon azonban veszélytelen volt.

Mind a két szakvezető frissíteni próbált övéin, azonban már mind a két fél a lefújást várta. A Debrecen 2-0-ás győzelme teljesen megérdemelt, a Pápa a mai teljesítményével boldog lehet, hogy ennyivel megúszta.

Eredmény:
Debrecen – Pápa 2-0 (Szilágyi 18., Kulcsár T. 32.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik