Foci

Heinz góllal kezdett, Fradi-siker a nyitányon

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte a Paksot a Soproni Liga első fordulójának nyitó mérkőzésén.

A Ferencváros kezdte jobban a mérkőzést, épp ezért hidegzuhanyként érte a hazaiakat, hogy Csehi beadása után a védőjét lerázó Bartha közelről a hálóba fejelt. Nem tartott sokáig a paksi előny, Rósa indította Heinzet, a támadó első lövését fogta Kovács Attila, a cseh azonban másodszorra már a léc alá bombázott.

Ezt követően kissé alábbhagyott a játék, a 24. percben pedig újfent villantak a vendégek: egy kontra végén Vayer gurított középre, Montvai azonban a kapu torkából pöccintett mellé. A 33. percben Rósa a bal szélről passzolt középre, Kovács kiütötte a labdát, de Szabóról a saját kapujába pattant a labda.

A 44. percben Ranilovic elképesztő bravúrral óvta meg a kapuját a góltól Montvai fejesénél, így 2-1-es állásnál fordultak a csapatok.

A második felvonás elején lüktető volt a meccs, ám helyzet egészen az 59. percig nem akadt, Lisztes azonban ekkor rosszul találta el a labdát és közelről mellé lőtt. A Paks jó 20 perccel a vége előtt uralni kezdte a játékot, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott: vagy Ranilovic kapus védett, vagy nem talált célt a próbálkozás.

A hajrába érve Maróti fejelhetett tisztán egy szabadrúgás után, azonban ő maga is annyira meglepődött rajta, hogy eljutott hozzá a labda, hogy mellé bólintott.

A 90. percben a csereként pályára lépő Kulcsár lőhetett a tizenhatoson belülről, a labda azonban elment keresztbe az ötösön belül és a kapufa mellett hagyta el a játékteret. A túloldalon Kiss Tamás riogatott, lökete azonban elszállt a kapu fölött, így a Fradi megérdemelt, 2-1-es győzelmet aratott a Soproni Liga nyitófordulójának első meccsén.

Eredmény:
Ferencváros – Paks 2-1 (Heinz 10., Szabó 33. – öngól ill. Bartha 8.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik