Foci

Détári: a Videoton lehet a bajnok

Détári Lajos szerint a Videoton nyerheti a Soproni Liga pénteken kezdődő 2010/2011-es szezonját.

A korábbi világválogatott szerint az előző szezont érmesként záró Debrecen, Videoton és Győr a mostani kiírásban is kiemelkedik a mezőnyből. Détári Lajos a három csapat közül egyébként a Videotont tartja a legesélyesebbnek a bajnoki aranyéremre. Mindezt azzal indokolja, hogy a székesfehérvári csapat anyagilag stabil lábakon áll, valamint bő és erős kerettel rendelkezik.

Az fn.hu-nak adott interjújában Détári amondó, a Ferencváros az idén sem fog jól szerepelni, mivel mögötte végző csapattól, elsősorban a Kaposvárból igazolt játékosokat. Az Újpesttel kapcsolatban megjegyezte, nehéz megítélni, hogy a lila-fehérek mire lehetnek képesek, miután alaposan megváltozott a keretük. Détári Zalaegerszegtől és a Budapest Honvédtól várja, hogy meglepetést szerezzen a bajnokságban, amely pénteken este a Ferencváros-Paks találkozóval kezdődik.

Bővebben:
Szakértőnk a Videoton elsőségére tippel (fn.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik