Foci

A Győrnek drukkolnak a kazahok

Pintér Attila szimpatikus csapatot ismert meg az Atyrauban.

A Győr sikerrel vette az Európa Liga második selejtezőkörének akadályát, azaz kettős győzelemmel lépett túl az Atyraun, miután az idegenbeli diadalt követően hazai pályán 2-0-val lépte le az ETO a kazahokat.

„Az első félidőből jól jöttünk ki, sok akciót fejeztünk be lövéssel, de kétszer-háromszor bravúrral védett a kapus. Mi irányítottuk a mérkőzést. A második játékrészt jól kezdtük, amit kértünk a játékosoktól, azt megpróbálták véghezvinni. A második gólunk egy fantasztikus találat volt, és ezután is több látványos támadást vezettünk. Sok sikert kívánok az Atyraunak, egy szimpatikus csapatot ismertünk meg bennük. Köszönjük a szurkolóinknak a biztatást, szükségünk volt rájuk” – idézi Pintér Attilát az eto.hu.

„Az első félidőt jól játszottuk le, szervezetten és fegyelmezetten. Az ellenfél nem tudott helyzeteket kialakítani. A második játékrészben aztán gyorsan gólt kaptunk, majd a középpálya hibájából rögtön még egyet. Ennek ellenére örülök, hogy így játszott a csapatom. Sok sikert kívánok az ETO-nak, ezen túl a Győrnek fogunk szurkolni!” – nyilatkozta Pasulko Viktor.

A Rába-parti együttesre a harmadik körben a francia Montpellier vár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik