Foci

Xabi Alonso legszörnyűbb élménye

Xabi Alonso pályafutása legfájdalmasabb pillanatait élte át a döntőben a holland Nigel De Jong "jóvoltából".

A holland játékos a világbajnoki döntőben kungfurúgással mellbe rúgta a spanyolok középpályását, aki nem érti, hogy ezek után Nigel De Jong hogyan maradhatott a pályán. Xabi Alonso szerint ez a megmozdulás mindenképpen piros lapot ért volna, sőt, később a Manchester City védekező középpályása is elismerte, szerencsés, hogy az eset nyomán nem kellett az öltözőbe vonulnia.

“Ez volt az egyik legszörnyűbb szerelési kísérlet, amelyet valaha átéltem a pályafutásom során, pedig nem ma kezdtem. Rettenetesen fájt, alig tudtam folytatni tovább a mérkőzést” – nyilatkozta Xabi Alonso a hétfői hazaérkezést követően. Ehhez hozzátette: “Meglehet, hogy De Jong miatt eltört a bordám, bár most, az ünneplés idején ez a dolog nem foglalkoztat olyan nagyon.”

Címkék: xabi alonso

Ajánlott videó mutasd mind

„Ne keresd a logikát!” – járványügyi védekezés egy magyar iskolában

Salgótarjáni diákok mesélték el lapunknak, milyen kaotikus helyzetet okozhat, ha felüti a fejét a koronavírus egy iskolában. A kormány az őszi szünettől vár megváltást, a szakszervezet szerint viszont számos európai országhoz hasonlóan itthon is digitális oktatásra lenne szükség a felsőbb évfolyamokon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.