Foci

Totti már az őszre készül

A római csapatkapitány elkezdte az edzéseket, szeretné megismételni a legutóbbi, jól sikerült, idényt.

A Roma támadója alig várja, hogy elkezdhesse az alapozást, a következő szezontól még többet vár, mint a bajnoki és kupaezüsttel záródó legutóbbitól. A „farkasok” ugyan a bajnoki és a kupa-sorozatban is a második helyre szorultak az Inter mögött, ám Francesco Totti amondó, a Bajnokok Ligája idei nyertese sem megállíthatatlan.

„Napokon belül elkezdjük a következő idényt. Nagyon sok múlhat a nyári edzéseken, gyakorlatilag ezzel kezdődik a csapatépítés, az újonnan érkezők ekkor próbálnak beépülni a csapatba” – reflektált Totti a saját honlapján. „Sok remek pillanattal szeretnénk kedveskedni a szurkolóinknak.”

Az egykori olasz válogatott követte a világbajnokságot, s a legjobbakat kívánja Michel Platini UEFA-elnöknek, illetve az argentin csapattal jókorát bukó Diego Maradonának.

„Szeretném a legjobbakat kivánni Michel Platininek, tudom, hogy nincs jól. És üdvözlöm Diego Maradonát is, aki számomra gyerekkorom óta egyet jelent a labdarúgással. Jó lett volna, ha edzőként is csúcsra jut, sajnálom, hogy elszalasztotta az első lehetőséget.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik