Foci

Kedden már BL-selejtező – a Debrecennel

Alig ért véget a világbajnokság, máris új izgalmak elé nézünk, igaz, ezúttal már magyar szereplőkkel.

A Debrecen a tavalyi évben a BL-selejtezők harmadik fordulójában találkozott az észt Levadia Tallin csapatával (kétszer 1-0-s győzelemmel sikerült is őket kiverni), és a sors úgy hozta, hogy az első akadályt ebben a szezonban is ellenük kell vennie a hajdúsági csapatnak.

Herczeg András, a DVSC-TEVA klubmenedzsere az egyesület hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, a Tallinn ellen a tavalyiakhoz hasonló, szoros összecsapásokra számít, mert bár a rivális kerete átalakult, a játékstílusa nem változott.

“Egy évvel ezelőtt egységes, szervezett csapattal találkoztunk Észtországban, a játékfelfogásuk és a taktikai felállásuk nem változott azóta, jelenleg is négy-öt-egyben futballoznak – mondta a szakvezető. – Tarmo Neemelo személyében egy erős testalkatú csatárt igazoltak, rá nagyon kell majd vigyáznunk, mert általában neki ívelik fel a labdát, fontos, hogy ne engedjük őt befordulni.”

“Hajtós, agresszív felfogású csapatot és nagyon szoros találkozót várok – fogalmazott a szakember. – Egy a lényeg: rúgjunk minimum eggyel több gólt, mint az ellenfél. Abban is benne vagyok, ha kettőt kapunk, de akkor nekünk legalább háromszor kell bevenni a kaput.”

A magyar csapattal nem utazott el a sérült Laczkó Zsolt, Bernáth Csaba és a friss igazolás, Dajan Simac.

A keddi találkozó 18 órakor kezdődik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik