Foci

Kofi Annan levelet írt a ghánai focistáknak

Az ENSZ korábbi főtitkára szerint Ghána a világbajnokság egyik erkölcsi győztese.

Az ENSZ előző, ghánai nemzetiségű főtitkára szerint nem volt fair az a szituáció és körülmény, amelynek folytán Ghána kiesett Uruguayjal szemben a negyeddöntők során. (Ismeretes, hogy Luis Suarez kézzel ért a labdába a gólvonalon, amely után Asamoah Gyan kihagyta a büntetőt, mindezt a 121. percben.)

“Szívszorító volt a kiesés pillanata, nincsen rá szavak, amit akkor éreztem, éreztünk közösen. Emberek millió élték át ugyanazt” – írja a ghánai focistáknak írt levelében Kofi Annan. “Igaz, hogy elvesztettétek a meccset, de valójában ti vagytok a győztesek. Gratulálni szeretnék nektek a fantasztikus produkcióért, amelyet a világbajnokság ideje alatt nyújtottatok, az egész ország büszke rátok. Nem tudok még egy olyan esetet említeni, amely ilyen egységessé tudta tenni az afrikai kontinenst, mint az elődöntő, amelyet játszottatok” – fogalmazott az egykori diplomata.

“Amikor Muntari gólt lőtt, hallottam, hogy a világ megremegett, hogy az emberek tomboltak Dakartól Darig, Kairótól Fokvárosig, és így a vuvuzela csak halkan ‘szólt’ a háttérben. Győztetek, mert összehoztatok minket!” – fejezte be magasztos levelét az a Kofi Annan, akinek unokaöccse játszott a ghánai válogatottban a világbajnokságon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik