Foci

A pápa nem nézi a mai elődöntőt

A vatikáni sajtószolgálat szerint XVI. Benedeket utólag értesítik majd az eredményről.

A német származású katolikus egyházfő éppen most utazott el Róma melletti rezidenciájára pihenni, de a Spanyolország-Németország világbajnoki elődöntőt nem tekinti majd meg.

Vatikáni források szerint ugyanakkor a meccs után közlik majd vele az eredményt. A Vatikán második számú vezetőjeként nyilvántartott Tarcisio Bertone híresen nagy focirajongó, de nem árulta el, hogy kinek szurkol majd a mai találkozón.

Az ANSA hírügynökség megkérdezett egy magas rangú spanyol főpapot is, vajon mit kezd azzal az ellentmondással, hogy azért imádkozik majd, hogy a “főnöke” csapata elveszítse a mai meccset.

A neve elhallgatását kérő főpap azt mondta, reméli, a szerdai pamplonai bikafuttatás védőszentje a focistákon is rajta tartja majd a kezét, egyébként pedig: “a fociban nincsenek szentek”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik