Foci

Az angol edzők a gólvonal technológiát javasolják

David Moyes, az Everton trénere emelt szót az újítás mellett.

Anglia alig több, mint egy hete esett kia világbajnokságról, azonban a hullámok továbbra sem csillapodnak Frank Lampard meg nem adott gólja kapcsán.

Történt, hogy a középpályás bombája után a labda szabad szemmel láthatóan is áthaladt teljes terjedelmével a gólvonalon, a játékvezető és az asszisztens azonban ezt nem érzékelték, így a játék 2-2 helyett 2-1-es német vezetéssel folytatódott, a végkimenetel pedig ismert.

Most David Moyes, az Everton menedzsere adott hangot véleményének, szerinte a gólvonal technológiának igenis van jövője.

„A fociban nagyon egyszerű a dolog, pár apró kamerát kell a kapuban, ezek segítségével pedig nagyon gyorsan meg lehet tudni, hogy gól volt-e vagy sem, nem kell sokáig állnia a játéknak. Az angol edzők már régóta emellett kampányolnak. Sepp Blatter ott rontja el a dolgokat, hogy azt mondja nem lehet bevezetni, mert nem minden szinten lehetne. Épp emiatt kéne csak a legmagasabb színvonalon kellene ezt alkalmazni” – nyilatkozta David Moyes.

Mint ismert, aznap Car5os Tévez ordító leshelyzetből talált be a Mexikó elleni nyolcaddöntőben, azt pedig megadta a bíró. Azóta több fejlődést jelentő találmányról cikkezik a világsajtó, többek közt a magyar Maruzsi László kreálmányaról is, megy a leshelyzetek és a gólok kérdésében adna gyors választ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik