Foci

Korábbi Real és Barca sztár ül a rivális kispadjára

A spanyol bajnokság legutóbbi kiírását az ötödik helyen záró Mallorca megegyezett Michael Laudruppal.

A klub a hivatalos honlapján jelentette be a kinevezés tényét, mely szerint a következő szezontól a korábban középpályásként a Juventusban, a Barcelonában és a Real Madridban is játszó dán lesz a Mallorca vezetőedzője.

Michael Laudrup a dán válogatott mellett kezdte edzői pályafutását 2000-ben, mint Morten Olsen szövetségi kapitány segítőjeként. Ezt követően a Brondby jött, majd a Getafe, mellyel a spanyol Király Kupa döntőjébe jutott (végül a Valencia nyert), míg az UEFA-kupában a negyeddöntőig menetelt a brigád (a Bayern München hosszabbításban harcolta ki az elődöntőt). A Szpartak Moszkvánál is eltöltött hét hónapot, ám egy csúfos kupakudarc után ajtót mutatott neki a vezetőség.

„Nagyon örülök, hogy én lehetek a Mallorca edzője és hogy visszatérhettem a La Ligába, abba a bajnokságba, ahol a legjobb focit játsszák” – hangzott a 46 éves Laudrup székfoglalója.

A Mallorca az ötödik helyen végzett a spanyol pontvadászat legutóbbi kiírásában, így az Európa Liga selejtezőivel kezdődik a társaság számára a szezon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik