Foci

Ashley Cole utálja Angliát

Az angol válogatott játékos hazájára nézve nem éppen hízelgő sms-t küldött ismerőseinek.

A The Sun szellőztette meg azt az üzenetet, melyet Ashley Cole küldött ismerőseinek még azelőtt, hogy az angol válogatott játékosai felszálltak volna a repülőre Dél-Afrikában.

Nem idéznénk szó szerint a balbekk keresetlen szavait: azt, hogy nem szereti Angliát még nyomdafestéket tűrően fogalmazta meg, ám az angol emberekről alkotott véleményébe belecsempészte az ominózus négybetűs szót, melyet a világ minden táján ismernek.

Később Cole azzal magyarázkodott, hogy ő mindig mindent megtesz a válogatottért és a Chelsea-ért is, de az, hogy a lapok betolakodnak az életébe pokollá tették az életét. Mint ismert, a játékos az utóbbi időben igen sokat szerepelt a címlapokon egykori feleségével, Cheryl Cole-al, akitől májusban vált el.

Az már csak hab a tortán, hogy Cole és az angol válogatott leszerepelt Dél-Afrikában, az sms tudatában és ismerve a szigetországi médiát pedig csak ezt követően jön a java.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik