Foci

Német védőt szerződtetett a Loki

Dajan Simac három éves szerződést írt alá.

A 28 éves játékos horvát származású, de már Németországban született, és az FC Kaiserslautern csapatában nevelkedett. Ott azonban csak néhány barátságos meccsen szerepelt az első csapatban a belső és jobb oldali védőként is szerepeltethető futballista. Simac legutóbb Frankfurtban játszott.

“Frankfurtban nem kaptam annyi játéklehetőséget, amennyit szerettem volna, ezért úgy döntöttem, kipróbálom magam légiósként – idézi a játékost a klub hivatalos honlapja. “A Debrecen csapatában futballozni vonzó lehetőség volt, hiszen pályára léphetek a Bajnokok Ligájában és magyar bajnoki címet is szerezhetek, ha úgy alakul. Meg kell majd harcolnom a helyemért. Mindenki a kezdőcsapatban akar szerepelni, természetesen nekem is ez a célom, de azt már látom, hogy képzett védői vannak a Lokinak, szóval komoly rivalizálásra számítok. Számomra igazi kihívás lesz Debrecenben játszani”.

Simac próbajátékon győzte meg a debreceni vezetőket. “Dajan Simac a próbajátékon bebizonyította, hogy nagyon képzett, rutinos labdarúgó – mondta dr. Bartha Csaba sportigazgató. “A mai napon hároméves szerződést kötöttünk a védővel, mivel a szakmai stáb úgy ítélte meg, hogy hasznos tagja lehet a csapatnak. Bízunk benne, hogy valóban segíteni tud céljaink elérésében.”

A játékos már elutazott Balmazújvárosba, ahol a Loki szombatig edzőtáborozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik