Foci

Brazília: lesz-e vörös riasztás?

A dél-amerikai selejtezőcsoport első két helyezettje egymás ellen csap össze, míg Hollandia Szlovákiával meccsel.

Tegnap a labdarúgás mellett leginkább a hibás játékvezetői döntések generálták a híreket, most mindenki abban bízik, hogy ez utóbbi tényezőre ma már nem kell figyelni. A nyolcaddöntők fele már lezajlott, ma és holnap a hátralévő négy mérkőzést is lebonyolítják. A két mai nyertes egymással játszik a negyeddöntőben, az ottani mérkőzés nyertese pedig az Uruguay-Ghána párosból érkező válogatottal vívhatja az elődöntőt. Ma elsőként Hollandia legjobbjai próbálják „behúzni a kötelezőt”, és búcsúztatni a címvédő olaszokat hazaküldő szlovákokat. Este a brazilokra vár nehéz feladat, a „La Roja” vörös mezes együttese útját állná Dunga csapatának.

16:00 Hollandia-Szlovákia, Durban

Hollandia nem hibázott a csoportkör során, három győzelemmel érdemelte ki a legjobb 16 közé kerülést. Először Dániát, majd Japánt „őrölték fel”, miután irányították a játékot, de gólt csak a második félidőben sikerült szerezniük. A dánok ellen egy öngól, az ázsiaiak ellen pedig Sneijder távoli bombája törte át a gátat, de világos, hogy egy igazán jól szervezett védelem ellen még adódhatnak problémák. Ennek elkerülésében segíthet Robben, aki még a Magyarország elleni felkészülési mérkőzésen szedett össze sérülést, de a már kiesett Kamerun elleni csoportzárón pályára küldte őt Bert van Marwijk szövetségi kapitány. A Bayern München sztárja minden bizonnyal ma már a kezdőcsapatban kap helyet, ennek Van der Vaart láthatja a kárát, Boulahrouz helyett pedig ismét Van der Wiel lehet a jobbhátvéd. A hollandokkal kapcsolatban korábban többen kifejezték az aggodalmukat, hogy hiába tartják őket esélyesnek, nem szokott sikerülni igazán jó eredményt elérniük, ahogy ez a 2008-as hazai rendezésű Európa bajnokság is mutatja. Nagy csalódás lenne számukra, ha nem tudnának túljutni mai ellenfelükön.
Szlovákia számára viszont az első két csoportmérkőzés volt csalódás: Új-Zéland az utolsó pillanatokban egyenlített, míg Paraguay ellen egy sima vereségbe szaladtak bele. Valószínűleg már saját szurkolóik sem hittek bennük, ám ekkor jött Vittek, és mindent megváltoztatott. A támadó két gólt szerzett az címvédő olaszok ellen, és a szlovák csapat drámai körülmények között elért 3-2-es győzelme a továbbjutást jelentette számukra. Vittek mellett a gárda további kulcsemberei, így Skrtel és Hamsik is először mutatták meg valós tudásukat. A kérdés, hogy Szlovákia melyik arcát mutatja ma, amikor minden bizonnyal eddigi legnehezebb ellenfelük vár rájuk. Előreláthatólag a kontratámadásokra próbálnak majd támaszkodni, amiben Hamsik és Vittek kaphat nagy szerepet. A sikerhez persze a védelemnek is stabilnak kell majd maradnia, ezt hátráltathatja a középpályás Strba eltiltása, a kapitány fia, Weiss viszont visszakerülhet a csapatba.

A két csapat eddigi eredményei:

Hollandia – Dánia 2-0
Hollandia – Japán 1-0
Kamerun – Hollandia 1-2

Új-Zéland – Szlovákia 1-1
Szlovákia – Paraguay 0-2
Szlovákia – Olaszország 3-2

20:30 Brazília-Chile, Johannesburg, Ellis Park

Brazília könnyedén lépett túl csoportján, miután Észak-Korea jól záró védelmét feltörte és 2-1-re nyert, Elefántcsontpart ellen már viszonylagos erődemonstrációra is futotta Dunga csapatától. Portugáliával szemben egy döntetlen is elég volt a csoportelsőség kiharcolásához, és ez meg is látszott a játékon: főleg a második félidőben, egyik csapat sem erőltette túlzottan a gólszerzést. Az eddigiek alapján Kakáék rászolgáltak arra, hogy az egyik legnagyobb esélyesként kiáltották ki őket már a torna előtt is, bírálat csak a brazil játékstílus hagyományainak zárójelbe tétele miatt érte őket. Ellenfelük most egy támadó szellemű csapat lesz, érdekes lehet megfigyelni, hogy a Selecao milyen taktikával lép fel ellenük. Kaká letöltötte eltiltását, nagy az esély rá, hogy Elano is pályára léphet sérülése után, és Robinho is visszakerül a csapatba a portugálok elleni kezdőcsapathoz képest.
Chile leginkább a támadásokra épülő játékstílusa miatt kap dicséreteket, de az eredmények miatt sem kell szégyenkeznie, hiszen két győzelemmel lépett tovább csoportjából. Ennek ellenére az utolsó körben akár ki is eshetett volna, hiszen a spanyolok ellen nem sikerült elérni a továbbjutást biztosító döntetlent sem, viszont a másik találkozó eredménye kedvezően alakult számukra. Chile mai ellenfele mögött a második helyen végzett a dél-amerikai selejtezők során, de nincsenek szép emlékeik a brazilokról: otthon 3-0-ra, idegenben 4-2-re kaptak ki tőlük. Ráadásul az örökmérleg sem a vörösök felé hajlik, eddigi 65 meccsükön mindössze hétszer sikerült nyerniük, és majdnem száz góllal kevesebbet is szereztek a braziloknál. Nehezíti a helyzetet, hogy Gary Medel, Waldo Ponce és Marco Estrada is eltiltott, viszont szerencsés esetben pályára léphet Humbero Suazo, amennyiben sérülése után ezt megengedi majd az állapota.

A két csapat eddigi eredményei:

Brazília – Észak-Korea 2-1
Brazília – Elefántcsontpart 3-1
Portugália – Brazília 0-0

Honduras – Chile 0-1
Chile – Svájc 1-0
Chile – Spanyolország 1-2

A világbajnokság mérkőzéseit a hir24-en, élő, szöveges közvetítés formájában követheti figyelemmel!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik