Foci

Prandelli nemsokára munkába áll az olaszoknál

Az olasz válogatott szégyenteljes szereplése után a Fiorentina korábbi mesterén lesz a sor, neki kell csapatot faragni a válogatottból.

Hivatalosan július 1-én veszi át az olasz labdarúgó-válogatott irányítását Cesare Prandelli, aki a Fiorentina csapatát a Bajnokok Ligájába vezette az elmúlt szezonban.

Giancarlo Abete, az itáliai szövetség elnöke a gárda pretoriai hadiszállásán tartott pénteki sajtótájékoztatón elmondta: a firenzeiek korábbi vezetőedzőjével négyéves szerződést kötnek, majd július 2-án közösen elkezdik kidolgozni az újrakezdéshez szükséges stratégiát.

“A szlovákok elleni első félidő totális csőd volt, a játékosok kétszer nem tudtak egymáshoz passzolni – mondta Abete, aki egyben azért is vállalta a felelősséget, hogy Marcello Lippit visszahívta a csapat élére. – Sok jó futballistánk van, ugyanakkor nem tudták hozni azt a teljesítményt, amely egy ilyen nagy tornán a sikeres szerepléshez szükséges.”

Marcello Lippi négy évvel ezelőtt világbajnoki címet nyert az olasz csapattal, majd távozott posztjáról, amelyet Roberto Donadoni vett át. Őt a gyenge Európa-bajnoki szereplést követően menesztették, majd ismét Lippi ült a kapitányi székbe, ugyanakkor azt már a vb előtt jelezte, hogy a torna után abbahagyja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik