Foci

Dunga és Eriksson is megorrolt a bíróra

A brazil kapitány Kaka kiállítása miatt dühöng, az elefántcsontpartiak szakvezetője pedig Luis Fabiano kézzel szerzett gólját kéri számon.

Elsősorban a játékvezető döntéseiről beszélt az elefántcsontpartiak felett aratott 3-1-es vasárnapi világbajnoki győzelmet követően Dunga, a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, de kollégája, a svéd Sven-Göran Eriksson is említést tett a bíró ténykedéséről a második dél-amerikai gól kapcsán.

“A fizikumot előtérbe helyező mérkőzés volt, sok szabálytalansággal – kezdte értékelését Dunga a nyolcaddöntőbe kerülés kivívása után. – Azok számára, akik szeretik a futballt, igyekszünk mindig magas színvonalon teljesíteni, de a szép játéknak csak akkor van értelme, ha egyúttal kontroll alatt is tartjuk a mérkőzést. Különbséget kell tenni a szép, erőteljes futball és az elfogadhatatlan között. Ha a bíró nem büntet meg bizonyos dolgokat, az nem jó, márpedig ma ez történt. Kaká kiállítása teljességgel jogtalan volt! Az első sárga lapjánál például vele szabálytalankodtak, mégis őt figyelmeztették. Vagyis aki elkövette a szabálytalanságot, nem kapott sárga lapot, aki pedig elszenvedte, kapott. Többet futballoztunk ellenfelünknél, mégis mi gyűjtöttünk be több figyelmeztetést. Azon gondolkodom, mit kellene tenni ahhoz, hogy ez ne forduljon elő. Kemény próbatétel a mai, én ugyanis mindig azt kérem a játékosaimtól, hogy keményen, de minőségi futballt bemutatva játszanak. Nem követhetnek el szabálytalanságokat és nem reklamálhatnak, végig a játékra kell összpontosítaniuk.”

Sven-Göran Eriksson szerint csapata jól, szervezetten játszott, de elkövetett egy-két hibát, amit a brazilok kihasználtak.
“Három-egynél azt gondoltam, vissza tudunk kapaszkodni, de nem jött össze egy újabb gól. Ami a brazilok második találatát illeti, nem volt esélyünk. Luis Fabiano kézzel segített, amit a bíró nem vett észre. Ezt a találatot nem lett volna szabad megadni. A brazilok kétgólos vezetése után a támadásra helyeztük a hangsúlyt, emiatt kinyíltunk. Sajnálom, hogy elvesztettük ezt a mérkőzést.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik