Összefoglaló:
Chile 20 alkalommal lőtt kapura a meccsen, ebből 7 alkalommal el is találták azt, miközben Svájc csak egyszer. A dél-amerikai csapat többet tett a gólszerzés érdekében, nem csupán a kiállítást követően. A svájciak természetesen okkal szomorúak, hiszen a bekapott gól lesgyanús szituáció után született.
Ráadásul Derdiyok lábában maradt az egyenlítés, igaz, ő már megtette a magáét a spanyolok ellen szerzett gól előkészítésekor.
Chile ezzel a győzelemmel hatpontos, és jó eséllyel pályázik a továbbjutásra. Igaz, az utolsó fordulóban Spanyolország ellen játszanak Valdezék.
A H-csoport állása:
1. Chile 6 pont 2-0 – 2 mérkőzés
2. Svájc 3 pont 1-1 – 2 mérkőzés
3-4. Honduras és Spanyolország 0-1 – 1 mérkőzés
93. PERC: VÉGE A TALÁLKOZÓNAK, GYŐZÖTT A DÉL-AMERIKAI CSAPAT!

Színészkedésért.
90. PERC: Három perc lesz a hosszabbítás!
90. PERC: És Derdiyok is megtette: kihagyta a kihagyhatatlant, bal olalról érkezett a beadás, egy sarkazás után Derdiyok egyedül állt a kapu és a kapussal szemben, volt helye, volt ideje, de mellélőtte a labdát. Óriási egyenlítési lehetőség volt.
GONZALEZ GÓLJA:
89. PERC: Parades most egyedül vezette akapura, megcsinálta az utolsó cselt is, de mellélőtt, a második 100 százalékos helyzetét hagyta ki.
84. PERC: Meccslabdát hagyott ki Paredes, Gonzalez labdáját nagyon be akarta vágni a kapuba, ehelyett fölé lőtt. Federer pedig 6-0-val hozta a mindent eldöntő játszmát, így a következő körbe jutott.

Ilner harcolta ki.

Barnetta helyett Bunjaku a pályán.

Teljesen ártalmatlan volt.
74. PERC: Valdivia egy lesgyanús helyzetben ugrott ki középen, a labdát eltolta Benaglio mellett, de kisodródott és hiába tátongott üresen a kapu, még be kellett adni középre, hogy valaki kihasználja a lehetőséget. Valdivia végül beívelte, Gonzalez pedig a földre fejelte a labdát, ami a lécet is érintve a hálóban kötött ki. Lichtsteiner majdnem hárította a lábával a fejest. Szerencsétlen a gól svájci szemszögből. 1-0!

Valdivia beadását fejelte a kapuba.
BENAGLIO EGYIK VÉDÉSE:

70. PERC: Svájc Ausztrália példáját követi egyelőre, hiszen a Socceroshoz hasonlóan ők is emberhátrányban focizva tartják életben magukat.
69. PERC: Svájc megdöntötte Olaszország 550 perces rekordját, már ami a világbajnoki gólcsendet illeti. Immáron ők azok, akik nem kaptak gólt több mint 550 perce. Emlékezhetünk, hogy a négy évvel ezelőtti világbajnokságon a csoportmeccseket követően Ukrajna ellen 0-0-s végeredmény után csak 11-esekkel esett ki a Nati.

Nkufo helyett Derdiyok érkezett.

Egy szabadba ért bele Bravo.

Paredes érkezik Fernandez helyett.
64. PERC: Federer 4-0-ra vezet a döntő szettben! Ő révbe ér, de mi lesz a svájci focistákkal?
62. PERC: Chile 5 sárga lappal, Svájc 3 sárga és 1 piros lappal büszkélkedhet, és még hátravan fél óra.

Kiosztott egy pofont a 16-oson belül.

Utóbbi nem játszhat a spanyolok ellen.

Fernandez ívelt középre, alig mellé Gonzalez.
56. PERC: Benaglio óriásit védett. Grichting hibázott hatalmasat, Sanchez könnyedén elvette a labdát a védőtől, majd kicsit hosszan szöktette magát, de még kapura tudta pöckölni, a kapus hárított – nagy helyzet volt.

Egymás után másodszor próbálkoztak.

Sanchez közeli lövését védte.
54. PERC: Valdivia küzdött keményen, de középre adott labdája elsuhant mindenki előtt. Érik a gól chilei részről.
54. PERC: Svájc képtelen megtartani a labdát, Federer viszont meccsben tartotta magát, jöhet a döntő játszma Wimbledonban.
51. PERC: A szabadrúgást középre gurították a chileiek, ott Sanchez érkezett, aki rálőtte a labdát 22 méterről, amely Nkufón megpattanva a hálóban kötött ki. A chileiek már örültek, de az asszisztens emelte a zászlaját, leshelyzet miatt nem adták meg a gólt. Hárman is a kapus előtt álltak, amivel zavarták Benagliót, így befújták a lest.

Hárman is ott álltak.

Sanchez a kapuba lőtt, de les volt.

Beausejourt rántotta le.

Suazo helyett Gonzalez jött a szünetben.

Vidal helyett Valdivia érkezett a szünetben.

Elkezdődött a második félidő.
Helyzetjelentés: Várható volt, hogy az első pillanatoktól kezdve a sárga lapokkal játszadozó játékvezető a kártyákkal próbál úrrá lenni a helyzeten a későbbiekben is. Azt azonban kevesen gondolták, hogy a piros már az első félidőben villan majd.
Chile irányítja a játékot, már a kiállítás előtt is ezt tette. Egy-egy kontratámadás során minimum hárman indulnak meg Benaglio kapuja felé. A kapu előtt azonban elfogy a tudomány, vagy épp a Wolfsburg kapusa véd magabiztosan.
A második félidőben Svájcnak el kell döntenie, hogy végképp beáll védekezni, vagy felveszi a kesztyűt a chilei rohamokkal. Ausztrália már példát mutatott Ghána ellen a stabil játékból, vajon Hittzfeldék is ezt teszik? Kíváncsian várjuk.
45+2. PERC: Vége az első félidőnek!
45. PERC: Két perc lesz a hosszabbítás. Vajon Svájc képes lesz-e felállni padlóról, példát mutatva ezzel a honfitárs Roger Federernek, aki 2:1-es szetthátrányban van éppen Wimbledonban Falla ellen (a 4. szettben 5:5 az állás!)
42. PERC: Frei a hírek szerint nem bírta erővel, sérülését követően azonban nemrég úgy nyilatkozott, minden rendben van vele. Elképzelhető, a kiállítás miatt hozta le Hitzfeld.

Barnetta jött Frei helyett!

Sanchez lövését védte.
38. PERC: Vidal lőtt távolról, de nem találta el a kaput. 56-44 a labdabirtoklás százalékos aránya Chile javára, az emberelőny miatt ez várhatóan emelkedik majd.
36. PERC: Ebből többet is kihozhatott volna Chile. A szabadot a szögletzászlótól 5 méterre, az alapvonal mellől végezték el, a labda végül szögletre pattant. A kis szöglet sikertelen próbálkozássá senyvedt.

Jobb oldalról ívelték középre!

Beausejourt ráncigálták meg.
31. PERC: A szaúdi játékvezető már az első félidőben előrántotta a piros lapot, már éppen jelezni kívántuk volna az olvasóinknak, hogy erre láttunk esélyt – de, hogy ilyen korán bekövetkezzen… Behrami egyébként valóban “behúzott” egyet Beausejournak, majd húzta a mezét Vidalnak, és miután megszerezte a labdát, hátra is vágott egyet a kezével, de nem volt annyira súlyos az eset, hogy Vidal aztán a földön maradjon.

Vidalnak “ütött” vissza.

74 centivel lesen maradt.
28. PERC: Bravo nagyot mentett Nkufo elől egy rossz hazaadást követően.

Grichting csúsztatta mellé Ziegler ívelését.

Labdaelrúgásért.

Behramit vágta fel, nem játszhat a 3. körben.
20. PERC: A játékvezető nagyon sokszor vett már nagy levegőt, és fújt bele a sípjába, apró tüskék jellemzik a párharcokat.

Mezhúzásért kapta.

Isla indított túl hevesen.
16. PERC: Chile irányítja a találkozót.
14. PERC: Svájc Görögországot előzte meg a selejtezőcsoportban 1 ponttal, holott rosszul kezdték a sorozatot, többen már idő előtt elköszöntek volna Ottmar Hitzfeldtől. Luxemburgtól például hazai pályán kaptak ki 2-1 arányban.
12. PERC: Bátran vállalkoznak a chilei játékosok, úgy tűnik, arra számítanak, hogy Benaglióról majd kipattan egy lövés. Suazo a 12. perc végén rúgott egy lyukat is, mindenesetre nagyon erőteljesen vezetik a támadásaikat.

Nem volt már veszélyes a lövésekhez képest.

Vidal és Carmona óriási löketét ütötte ki.

Túl gyorsan szaladt előre.
8. PERC: Frei ívelt a kapu elé, de senki nem ért a labdához, amely így az alapvonalon kívülre pattant.

Medel kezezett a térfél közepén.
5. PERC: Sanchez távolról szúrta rá, úgy 25 méterről, élesen vágódott – a kapu fölé.
2. PERC: Humberto Suazo 10 gólt szerzett a dél-amerikai selejtezőcsoportban.

Gyors volt: Grichtinget talpalta le.

Elindult a labda 90 perces útjára!
Chile a 8., Svájc a 9. világbajnokságán vesz részt.
A himnuszokat hallgatjuk, hamarosan kezdődik a két 3 pontos csapat mérkőzése.
Kezdőcsapatok:
Chile: Bravo – Ponca, Isla, Medel, Jara – Carmona, Vidal, Fernandez – Sanchez, Beausejour – Suazo. Szövetségi kapitány: Marcelo Bielsa.
Svájc: Benaglio – Lichtsteiner, Von Bergen, Grichting, Ziegler – Huggel, Inler, Behrami, Fernandes – Frei, Nkufo. Szövetségi kapitány: Ottmar Hitzfeld.
Két győztes csap össze Port Elizabethben, de micsoda különbség mutatkozik a két siker között! Svájc a világbajnokság egyik legnagyobb esélyesét, Spanyolországot verte meg 1-0 arányban, okozva ezzel a vébé addigi legnagyobb meglepetését. Azóta Olaszország és Új-Zéland már gondoskodott arról, hogy ez az elismerő cím másé legyen.
A győzelem fő letéteményesei Benaglio, a Wolfsburg kapusa, Derdiyok, a nagyot küzdő svájci csatár és természetesen Fernandes, a gólszerző volt. Svájc bánatára az örömbe egy kis üröm is vegyült: az Arsenal volt, a Fulham jelenlegi védője, Senderos megsérült, miután saját csapattársával ütközött, többet nem léphet pályára a csoportmeccseken.
Chile egészen szép játékot mutatva győzte le Hondurast, Alexis Sanchez parádésan játszott, a gólt Beausejour szerezte. Marcelo Bielsa nagyon összerakta ezt a csapatot, nem csupán Svájcnak, hanem Spanyolországnak is nehéz lesz legyőznie.
A mérkőzés nyertese nagy lépést tesz a továbbjutás felé. A játékvezető Khail Al Ghamdi Szaúd-Arábiából.