Foci

A MOL lesz a Vidi főszponzora

A cég gyémánt fokozatú együttműködést alakított ki a klubbal a 2010-2011-es bajnoki évadra.

Az együttműködés a MOL és a Videoton között 2010. július 1-től 2011. június 30-ig szól.

“Kelet-közép Európa meghatározó energetikai vállalataként nap mint nap érzékeljük, hogy mit jelent a nemzetközi konkurenciaharcban helyt állni. Éppen ezért tekintjük küldetésünknek azon sportágak, illetve sportolók támogatását, akik képesek nemzetközi mércével mérve is sikert aratni, hazánk nevét öregbíteni a világban. A korábban hungarikumnak számító labdarúgás sajnos az utóbbi két évtizedben nem tartozott ebbe a kategóriába, viszont most úgy tűnik, hogy a szövetségben előremutató átalakulás körvonalazódik, és a klubcsapatainknál is pozitív változás indult meg. A Videoton FC szállította évekkel ezelőtt az utolsó igazi nagy nemzetközi focisikert Magyarországnak, ám reméljük, hogy ezzel a támogatással az egész magyar labdarúgásnak is segítünk, és hamarosan a nemzeti válogatott is nemzetközi sikereket ér el” – idézi a vidi.hu Hernádi Zsoltot, a MOL elnök-vezérigazgatóját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik