Foci

Nyerni akar Korea ellen a portugál sztár

Raul Meireles, a portugál labdarúgó-válogatott középpályása ugyanolyan hozzáállást ígér a Koreai NDK csapata ellen hétfőre, mint amilyen kedden volt az elefántcsontpartiakkal szemben.

“Gyakorlatilag győznünk kell – jelentette ki szombaton, sajtótájékoztatón. – A múltkori hozzáállásunkkal nem volt baj, kerestük a lehetőségeket, nyerni akartunk, és még ha ez nem is sikerült, jól küzdöttünk.”

Meireles még hozzátette, hogy taktikailag rendben volt a keddi összecsapás, akárcsak az afrikaiak részéről, egyedül a gól hiányzott, ezen próbálnak meg változtatni legközelebb.

“Az észak-koreaiak valószínűleg úgy futballoznak majd ellenünk, mint tették a brazilokkal szemben. Tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon erős a védelmük, tizen állnak a labda mögött, ezzel együtt mi megpróbáljuk feltörni a falukat.”

A G csoportban a brazilok állnak az élen a KNDK elleni 2-1-es győzelemmel, míg a portugáloknak és az elefántcsontpartiaknak egy-egy pontjuk van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik