Foci

Xavi: Spanyolország győzelmet érdemelt

A spanyol válogatott középpályása szerint csapata győzelmet érdemelt Svájc ellen.

A spanyol válogatott irányítója, Xavi úgy vélte, az Európa-bajnoknak a mutatott játék alapján győzelem járt volna a Svájc elleni vb-bemutatkozó mérkőzésen. A barcelonai futballista ugyanakkor elismerte, hiányzott játékukból a „gyilkos ösztön”, az utolsó labdákba rendre hiba csúszott, s ez megkönnyítette az ellenfél dolgát.

Svájc szerda délután világraszóló diadalt aratott azzal, hogy legyőzte a torna előtt esélyesnek kikiáltott spanyol együttest. A kemény védekezésre alapozó svájciak alig engedélyeztek területet riválisuknak, s ha megszerezték a labdát, bizony többször is zavarba hozták a hispánok hátsó alakzatát.

„Kétszer kerültek a kapunk elé, ebből egyszer gólt szereztek, egyszer pedig eltalálták a kapufát” – értékelt a középpályás a csapat sajtótájékoztatóján. “Mi nagy fölényben játszottunk, négy vagy öt lehetőségünk volt, de a szerencse nem volt velünk. A játékunk leggyengébb pontjának az utolsó passzok rossz hatékonysága bizonyult, s az ilyen meccseken bizony ez dönt. A csoport kiegyensúlyozott, van még két mérkőzésünk, s azokon igyekszünk javítani.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik