Foci

Görögország – Nigéria 2-1

Bloemfontein, Free State Stadion, 25 000 néző

Összefoglaló: A görög válogatott nemcsak első gólját szerezte meg a vb-k történetében, hanem egyúttal első győzelmét is. Ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, bizony kellett a 33. perc eseménye is, maga a kiállítás. Az emberelőny után Rehhagel csapata elképesztő fölénybe került, legalábbis a statisztikai mutatók alapján.

Nem a labdabirtoklás tekintetében, hanem a próbálkozások számát illetően. A meccsen 27 alkalommal lőttek a görögök, 10 esetben Nigéria, 16 el is találta a kaput Gekaszék vállalkozásaiból, az afrikaiak mindössze 6 kapura tartó lövést tudnak felmutatni.

A találkozó a piros lap ellenére (amely nem volt jogos), meglepően sportszerű volt, ezt mutatja a 13, illetve 15 elkövetett szabálytalanság, ez nem számít soknak.

Ahogyan a várható volt, a második csoportkör jóval izgalmasabb, váratlan helyzetekben gazdag találkozókat hoz, erre sem lehetett panaszunk.

Eredmény: Görögország-Nigéria 2-1
gólszerző: Salpingidisz, Toroszidisz, illetve Uche

VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK! 2-1-RE GYŐZÖTT GÖRÖGORSZÁG!

SZÖGLET 94’
Görögország
Kétszer is időt húzhattak a görögök.
VÉDÉS 94’
Enyeamah, Nigéria
Tzolisz lőtte rá, szögletre mentett.

90. PERC: 4 perc a hosszabbítás.

SZABADRÚGÁS 90’
Görögország
Ninisz buktatták.
SÁRGA LAP 89’
Obasi, Nigéria
Karaguniszt lökte meg.
SÁRGA LAP 88’
Samarasz, Görögország
Talpalásért. Odiah bánta…

Itt van Görögország második gólja, amellyel megfordították a találkozót!

83. PERC: Úgy tűnik, Görögország életben tartja továbbjutási esélyeit, Nigéria pedig nagyon nehéz helyzetbe került. Számukra már nem lesz elég, ha legyőzik Dél-Koreát nagy gólkülönbséggel, szurkolniuk kell majd Argentínának is. HA ÍGY MARAD!

SZÖGLET 81’
Görögország
Samarasz fejét keresték, nem találták.
CSERE 79’
Görögország
Gekasz helyett Ninisz érkezett.
SZÖGLET 77’
Görögország
Gekasz harcolta ki.

76. PERC: Ki gondolta volna, hogy a védekezésre berendezkedett görög válogatott meg tudja fordítani a meccset!!? Nos, így történt. Enyeamát nem érheti szemrehányás, bravúrokkal tartotta életben a csapatot.

Itt még Tzorvasz védett egyet!

71. PERC: Szegény, szegény Enyeama. Fantasztikus bravúrok után kipattant róla a labda Tziolisz lövése után. A szögletet Samarasz fejére ívelték, ő nem tudott a labdához érni, a védők igen. A labda Tziolisz elé került, aki 20 méterről rászúrta, és Enyeama védte is a labdát. Ugyanakkor a Jabulani kiperdült a kezéről, egyenesen Toroszidisz elé, aki bekotorta a kapuba. Fordítottak a görögök!!

GÓÓÓL 71’
Toroszidisz, Görögország
Enyeamáról pattant ki a labda, bekotorta.
SZÖGLET 71’
Görögország
Samarasz fejére érkezett.

68. PERC: Enyeama tartja a lelket a nigériai csapatban, fantasztikus bravúrral védte Samarasz fejesét.

VÉDÉS 68’
Enyeama, Nigéria
Parádés robinsonáddal védett!
SÁRGA LAP 60’
Görögország
Tziolisz sárgult be.

59. PERC: ITT A FOCI!!! Micsoda helyezetek maradtak ki. Gekasz teljesen tisztán kapta a nigériai védőtől a labdát a kaputól 8 méterre, de Enyeama hatalmas bravúrral védett. Az ellentámadás során 3 a 2 ellen vezette a labdát a zöld-fehér válogatott, de Yakubu lövését Tzorvasz védte, majd a kipattanót Obasi az üres kapu mellé lőtte.

VÉDÉS 59’
Tzorvasz, Görögország
Yakubu ziccerét fogta nagy bravúrral!!!!!!
VÉDÉS 59’
Enyeama, Nigéria
Gekasz közeli fejesét nagy bravúrral védte!!!
SZABADRÚGÁS 58’
Görögország
Gekaszt buktatta és lökte a védő.
CSERE 55’
Nigéria
Taiwo helyett Echiéjilé érkezett.
LES 55’
Gekasz, Görögország
Valóban túl gyors volt.
SZÖGLET 54’
Görögország
Karagunisz lőtte középre.
Ápolás 53’
Taiwo, Nigéria
Meghúzódott a lágyéka.

50. PERC: Karagunisz megint messziről vállalkozott, igen bátor legény, mert vagy 40-ről tette ezt most meg. Célt tévesztett, ismét.

SZÖGLET 48’
Nigéria
Shittu tekerte, veszélytelen volt.
VÉDÉS 48’
Tzorvasz
Kipaskolta a lecsúszott beadást.
VÉDÉS 46’
Enyeama, Nigéria
Egy balos görög beadást húzott le.
KÖZÉPKEZDÉS 46’
Nigéria
Döntésre kell vinni, fiúk!
CSERE 45’
Nigéria
Obasi Odemwingie helyett a szünetben.

***Íme Görögország első világbajnoki találata Salpingidisz részéről:

Összefoglaló: Amiért jöttek, az első világbajnoki góljukért, megszerezték a görögök. Erre 134 percet kellett várniuk. Ez nagyban köszönhető a játékvezetőnek, aki véleményes kiállítással hozta nehéz helyzetbe Nigériát.

Az afrikai csapat a gólja után irényította a találkozót, a kékek nem tudtak kibontakozni, egészen a 33. percig. Nigéria furcsa góllal szerzett vezetést, hiszen Uche szabadrúgásába senki sem ért bele, csak a háló. A kiállítás után nagyon felpörögtek Kirjakoszék, és ennek meg si lett az eredménye, még akkor is, ha szerencsés gólnak mondhatjuk az ő találatukat is.

Szegény Haruna! Hatalmasat mentett a gólvonalról egy görög helyzetnél, aztán a hátán megpattant labdával mégis hozzásegítette az ellenfelet az egyenlítéshez.

VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK! 1-1 AZ ÁLLÁS!

SZABADRÚGÁS 45’
Taiwo, Nigéria
30 méterről lőtt, Tzorvasz védett.

44. PERC: Megérdemelten egyenlített Görögország, hiszen nagyon nyomott az utolsó percekben. Salpingidisz 18 méterről, a 16-os jobb oldaláról lőtte el a labdát, amely Harunán megpattanva kötött ki Enyeama hálójában.

GÓÓÓL 44’
Salpingidisz, Görögország
Távolról lőtt, és jól csapódott a labda a hálóba.

43. PERC: A görögök már 11 alkalommal lőttek kapura, szemben a nigériai 3-mal!

42. PERC: Nagyon nyomnak a görögök, eggyel többen vannak elvégre. A szöglet után Samarasz reflex mozdulattal kapott a labdába, de Haruna a gólvonalról mentett! Marad a 0-1!

SZÖGLET 41’
Görögország
Salpingidisz harcolta ki.
SZÖGLET 40’
Görögország
Katzuranisz kapta a kornert, mellélőtt.

39. PERC: Mi maradt ki!!!! A labda a kapu előtt osonó Gekasz elé pattant, de Shittu hatalmasat mentett előle.

38. PERC: Nocsak, nocsak. Rehhagel bátor lett egy csapásra, csatárt hozott be egy védő helyett.

CSERE 37’
Görögország
Sokratisz helyett Samarasz érkezett.

33. PERC: A játékvezető igen-igen szigorú, Toroszidisz pedig szemtelenül pofátlan volt. A két játékos közösen ment egy labdáért, végül bedobás lett az akcióból. Kaita kicsit meglökte a görögöt, majd utánarúgott, jelezve, ki az úr a háznál. A lába nem érte el Toroszidiszt, aki amolyan Jászai Mari módra elszállt, és még a reklámtáblának is bemutatkozott. A piros villant, talán nem kellett volna…

PIROS LAP 33’
Kaita, Nigéria
Toroszidiszt lökte és “rúgta” meg.

33. PERC: Karagunisz lőtt messziről, lövése jól csapódott volna, de beleértek a védők.

SZÖGLET 31’
Görögország
Taiwo tisztázott.

30. PERC: Tartja magát Nigéria, továbbra sem beszélhetünk szédítő görög támadásokról.

Íme Nigéria vezető gólja:

SZABADRÚGÁS 25’
Karagunisz, Görögország
32 méterre a kaputól jöhetett.

24. PERC: A kék-fehérek nem nagyon találják az ellenszerét Nigéria játékának. Ismerve Lagerback kapitány mentalitását, a védekezésre jobban összpontosít majd az afrikai csapat most, hogy van már egy gól a zsebükben.

SZABADRÚGÁS 23’
Karagunisz, Görögország
45 méterről ívelt a kapu elé, nem volt izgi.
SZÖGLET 22’
Nigéria
A szabadrúgás után mentettek a görögök.
SZABADRÚGÁS 20’
Nigéria
Kirjakosz buktatott 22 méterre a kaputól.
SZÖGLET 18’
Nigéria
Nagy nehezen mentett Tzorvasz.

15. PERC: Micsoda góóóól! Uche végezte el a szabadrúgást a bal oldalon körülbelül 29 méterről. Beívelte a labdát, amelyehez senki sem ért a kapu előtt. Öt méterre a kapu előtt pattant a földre a laszti, Tzorvasz majdhogynem elvetődött a labda elől, és így utat engedett annak ahhoz, hogy a hálóban kössön ki. Kicsit potyaízű gól.

GÓÓÓL 15’
Uche, Nigéria
Szabadrúgásból talált a hálóba!
SÁRGA LAP 15’
Sokratisz, Görögország
Odemwingie-t rántotta le.

13. PERC: Enyeamát azért ennyire nem lehet meglepni. A középkörtől két méterre gondolta azt Katzuranisz pajtás, hogy rátekeri a labdát. A nigériai kapus résen volt.

SZABADRÚGÁS 11’
Görögország
Toroszidisz esett el az oldalvonal mellett.

9. PERC: Nigéria eljutott a görög 16-osig, Odiah húzott el a jobboldalon, de beadása elszállt a kapu előtt, kirúgás…

7. PERC: Igen szorosan ott vannak a másik nyakán a játékosok, nem lesz egyszerű egy formás támadás kialakítása. Talán majd véletlenül úgy adódik.

4. PERC: A görögök meglepően dinamikusan kezdték a találkozót, de az is látszik, hogy Nigéria jobban meg tudják tartani a labdát. Mellesleg Görögország 5 (!) védővel játszik.

2. PERC: Enyeama, az első meccs hőse, egy rossz kidobással vétette észre magát.

KÖZÉPKEZDÉS 1’
Görögország
Most biztos nem indul a görög aludni.

10 fokot mérnek a stadionban.

Az 1994-es világbajnokságon Görögország 2-0-ra kikapott Nigériától Amokachi és Finidi góljával. Közben a himnuszokat hallgatja a Free State Stadion közönsége.

Martins és Kanu kimaradt a kezdőből, előbbi meglepetés, utóbbi kevésbé.

Kezdőcsapatok:

Görögország: Tzorvasz – Papadopulosz, Vyntra, Toroszidisz, Kyrgiakosz, Sokratisz – Tziolisz, Karagunisz, Katsuranisz – Salpingidisz, Gekasz. Szövetségi kapitány: Otto Rehhagel

Nigéria: Enyeama – Yobo, Taiwo, Shittu, Odiah – Uche, Kaita, Haruna, Etuhu – Yakubu, Odemwingie. Szövetségi kapitány: Lars Lagerback

Az első forduló két vesztese is bemutatkozik. Görögország kilátástalan játékot produkált, Nigéria azonban teljesen egyenrangú partnere volt Argentínának, így első látásra borítékolható a találkozó végeredménye. De csak első látásra, hiszen Görögország Európa-bajnok volt 2004-ben, és Gekasz személyében igaz gólvágóval is rendelkezik, nem beszélve a 71 éves (és ezzel vb-korrekordot döntő) Rehhagel személyéről.

A Szuper Sasok 9 győzelem és 3 döntetlen mellett, vereség nélkül jutottak ki a világbajnokságra, míg a görögök az ukránokat verték a pótselejtezőn. 16 éve nem szereztek gólt a vébén, most itt a lehetőség, hogy ne essen meg velük újra ez a szégyen. Nem lesz egyszerű, mert Enyeama kivédte az argentinok szemét, nem véletlenül választotta a meccs emberének a FIFA.

A mérkőzésen Toroszidisznek és Harunának kell figyelnie, ugyanis ha sárga lapot kapnak, ki kell hagyniuk a harmadik fordulót.

A játékvezető a kolumbiai Oscar Ruiz, aki ügyvéd, egyetemi tanár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik