Foci

Dél-Afrika szakvezetője a bírót okolja

Carlos Alberto Parreira a torna legrosszabb bírójának nevezte a svájci Massimo Busaccát.

“Az eredmény nem tükrözi a játék képét. Szomorú és csalódott vagyok, legjobban a 3-0-s különbség zavar” – kezdte értékelését a házigazdák szövetségi kapitánya az Uruguaytól elszenvedett vereség után.

“Az öltözőben azt mondtam a játékosaimnak, hogy még nincs veszve minden, fontos lehet a franciák elleni utolsó meccs. A két csapat között Forlán jelentette a különbséget, első gólja fantasztikus volt, mellyel szemben kapusunk semmit sem tehetett. A mérkőzés azt bizonyította, hogy az uruguayi válogatott tapasztaltabb a miénknél. Megpróbáltunk visszakapaszkodni, de a bíró kitalált egy tizenegyest, emiatt tíz emberre fogyatkoztunk. Nehéz helyzetbe kerültünk éppen akkor, amikor újabb csatárt akartam behozni. A torna kezdete óta ez a bíró volt a legrosszabb. Már a találkozó elejétől rossz döntéseket hozott, például jogtalan sárga lapot osztott ki. Remélem, többet nem látjuk a tornán.” – bosszankodott Parreira.

Dél-Afrika csapata kedden lép pályára Franciaország ellen, ami könnyen a házigazdák utolsó fellépése lehet a vb-n.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik