Foci

Magyarázatot kér az FTC Baráti Köre

A zöld-fehérekért aggódok a vezetők távozása miatt bekövetkező átmeneti állapot megszüntetését követelik.

Az FTC Baráti Köre közleményének teljes szövege:

Nem mehetünk el szó nélkül a június 4-én kezdődött események mellett. Ekkor volt egy régóta várt sajtótájékoztató, ahol bemutatták csapatunk új szakmai vezetőjét, Prukner Lászlót. És, látszólag csak úgy mellesleg, lemondott az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Berki Krisztián.
Azóta ugyancsak a távozás mellett döntött a Zrt. teljes kommunikációs stábja, valamint a csapat technikai ügyeinek – így a jelenlegi átigazolásoknak is – intézője, Igaz András. Tegyük még hozzá, hogy a hírek szerint az egész tavaszi szezonban nálunk dolgozó angol szakemberek is távoztak. Hogy szabadságra vagy végleg, azt nem tudjuk.

Egyet azonban tudunk. Csapatunk felkészülése az eredeti tervek szerint egy hét múlva kezdődik. Egy hét akkor sem sok idő, ha minden felelős vezető a helyén van, nem hogy a jelen helyzetben, amikor azt látjuk, hogy az újonnan kinevezett Prukner Lászlón kívül nincs ilyen. A tulajdonost persze képviseli az igazgatótanács egyik tagja, Gerstl Alexander, de nem hisszük, hogy ebben a helyzetben két embernek kellene vinni a napi ügyeket. Ez nem a Ferencváros nevéhez méltó.

A Ferencvárosnál mindig volt, van és lesz egy csapat. Egy csapat, amely körül sokan dolgoznak, amelyért milliók rajonganak, amelyhez milliók kötődnek. Egy csapat, mely az Erkölcs, Erő, Egyetértés szavak mágikus erejével érte el sikereit. Ezek a hagyományai. Mindenkit kérünk, térjünk vissza ezekhez a hagyományokhoz!

Tisztelettel kérjük a tulajdonosi kört, adjon ki határozott és egyértelmű közleményt a kialakult helyzetről, a megoldás felé tett intézkedéseiről, hogy ezzel elejét vegye a felesleges találgatásoknak, elméletek gyártásának.

Folyamatosan kommunikáljon a közvéleménnyel, mert a Ferencváros ügyei nem csak számukra és a meccsre járó embereknek fontosak, mindenki nap, mint nap tapasztalhatja, a Fradi közügy, róla nem csak a sportoldalakon írnak.

Tisztelettel kérjük a Ferencvárosi Torna Club szurkolóit, fogjanak össze, ne hagyják magukat megosztani. Adjanak maximális bizalmat a nem várt helyzetbe került új szakmai vezetőnek, aki láthatóan nem tétlenkedik, hiszen számos új igazolás történt már és nyilvánvalóan fog is még.

Tisztelettel kérünk mindenkit, aki tenni tud a Fradiért, az tegye is meg!

Budapest, 2010. június 16.

Rudas Ferenc (elnök), Dr. Springer Miklós (alelnök), Hélisz József (főtitkár)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik