Foci

De Rossi: javulnunk kell!

Az olasz válogatott középpályás szerint kevés a kreatív játékos a címvédő keretében.

Az olaszok hétfő este igencsak megszenvedtek a kemény védekezés mellett a mezőnyben keveset mutató Paraguay ellen. Az európaiak hőse, az egyenlítő találatot jegyző Daniele de Rossi szerint az olaszok helyenként dadogó játékának az oka, hogy kevés kreatív futballistával érkeztek a világbajnokságra.

A Roma védekező középpályása szerint a csapatnak nagy szüksége lenne a végül otthon hagyott Francesco Tottira, vagy valakire, aki a játékát idézi. Az olaszok legjobbja ugyanakkor magára vállalta a bekapott gól előtti hibát, úgy véli, neki kellett volna semlegesítenie Alcarazt.

„Nem játszottunk rosszul, viszonylag kevés volt az eladott labda. A paraguayiak góljánál lassan reagáltam, az én felelősségem, hogy létszámfölénybe kerültek a fejesnél” – értékelt a Sky Sport Italiának összegző olasz. „A dél-amerikaiak agresszívek voltak, mi viszont határozatlanok a támadó harmadban. Hiányzott az utolsó, mindent kibillentő passz a játékunkból, a baj az, hogy ez aligha javul majd. Más csapat vagyunk mint a 2006-os. Nincs Totti, vagy egy akár hozzá fogható játékos.”

Marcello Lippi különböző okok miatt a római csapatkapitányon kívül a genovai Antonio Cassanót, a palermói Fabrizzio Miccolit, illetve a keretszűkítés utolsó lépésekor a Villarrealban futballozó Giuseppe Rossit is számításon kívül helyezte. Mindannyian jók a csatárok mögötti „trequartista” szerepkörben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik