Foci

Beckenbauer: Anglia nem fejlődött Capello alatt

Az 1974-es világbajnok szerint az angol válogatotton nem látszanak a fejlődés jelei.

A vb nyitókörében Anglia sovány 1-1-et játszott a kevesebbre taksált Egyesült Államok csapatával, ám ami még rosszabb: a játékosok távolról sem keltették összeszokott együttes benyomását. A többség nézetét osztja Franz Beckenbauer is, a Császár azonban továbbment, szerinte Anglia játéka visszafejlődött Capello alatt.

A játékosként 1974-ben, szövetségi kapitányként 1990-ben a csúcsra érő Beckenbauer úgy véli, Anglia egy lépésnyit hátrébb araszolt, ám a német szerint erről legkevésbé Capello tehet. A Bayern tiszteletbeli elnöke szerint az angol válogatott issza meg a levét annak, hogy a Premier League-ben fölénybe kerültek az idegenlégiósok.

„Amit az angolok nyújtottak az Egyesült Államok ellen, annak elég kevés köze volt a futballhoz” – állapította meg a Daily Starnak összegző Beckenbauer. „Úgy tűnt nekem, mintha az angolok visszatekerték volna az idő kerekét, és a jó öreg rúgd és fuss taktikáját alkalmaznák. Nem vagyok biztos abban, hogy ezen Fabio Capello változtatni tud. A válogatott megszenvedi azt, hogy az angol bajnokságban az idegenek játsszák a főszerepet.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik