Foci

Mutu 17,2 millió eurót köteles fizetni

A labdarúgásban rekordösszegű kártérítés jár Adrian Mutu volt klubjának, a Chelsea-nek.

A svájci bíróság hétfőn elutasította a futballista fellebbezését, és megerősítette a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), valamint a sportági nemzetközi szövetség (FIFA) korábbi, a kompenzációra vonatkozó ítéletét.

A Chelsea 2004 októberében azért bontotta fel a Mutuval kötött megállapodását, mert kiderült, hogy a játékos kokaint fogyasztott. A CAS ebben az ügyben szerződésszegés miatt tavaly júliusban 17,2 millió eurós pénzbüntetés megfizetésére kötelezte Mutut, aki fellebbezett a határozat ellen. A svájci bíróság október elején mostanra halasztotta a végső ítélet meghozatalát.

A hétfői döntés nyomán Mutunak 17.173.990 eurót, illetve évi ötszázalékos kamatot kell megfizetnie 2008. szeptember 12-től datálódóan, illetve neki kell állnia a 145 ezer svájci frankos perköltséget is. A román televízió korábban azt közölte, hogy Mutu valószínűleg nem tud ekkora összeget kifizetni.

A 31 esztendős futballista akkori doppingvétségéért hét hónapos eltiltást kapott, de most is – október 29-ig – érvényben van egy ellene hozott kilenc hónapos büntetés, amelyet doppinglistás szibutramint tartalmazó étvágycsökkentő szedése miatt szabtak ki rá.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.