Foci

Marchisio tagadja a himnusz átköltését

A Juve fiatal középpályását az olasz nemzeti dal sajátos átírásával vádolták meg.

Botrányt okozott az utóbbi napokban Olaszországban, hogy a válogatott középpályása a Svájc elleni felkészülési mérkőzésen kissé átköltötte az olasz himnuszt – legalábbis többen ezt állítják a tévéfelvételek alapján. A vádak szerint Marchisio éneklés közben a “schiava di Roma” sorhoz hozzábiggyesztette a “ladrona” szócskát is, amely magyarul “tolvajt” jelent. Ezt a frázist sokan az általuk korruptnak vélt olasz politikai rendszerre is használják, mivel a kormány Rómában székel.

A botrány kirobbanása után többen nyilvános bocsánatkérést várnak a játékostól, míg vannak akik szerint az eset miatt Marchisiót ki kell rakni a világbajnokságra készülő olasz keretből. A szövetségi kapitány Lippi, és a szövetség elnöke is megvédte a középpályást, aki tagadja a vádakat.

“Tisztelem a nemzeti himnuszt. Az éneklés közben egyszer elvesztettem a ritmust, ezért a “chiamo” szót megismételtem, hogy visszanyerjem a tempót. Ezért nevettem én is, és a csapattársaim is.” – mondta Marchisio. “Szeretném aláhúzni, hogy nagy tisztelettel vagyok a nemzeti himnusz és az ország egysége felé. Bízom abban, hogy az egész nemzet mögöttünk áll majd a világbajnokság alatt” – szögezte le az olasz középpályás, akire Lippi tervei szerint kulcsszerep várhat az olasz válogatottban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik