Foci

Vissza kell fogni Kakát

Dunga szíve szerint vattába csomagolná az utóbbi időben sérülések által hátráltatott alapemberét.

“Vissza kell fognunk, mert néha reggel, délben és este is csak edzene” – nyilatkozta a 46 éves brazil szövetségi kapitány. A 2007-es aranylabdás kiesésével a selecao igen nehéz helyzetbe kerülne, Dungának ugyanis – Ronaldinho kihagyása után – szinte semmi alternatívája nincs a Real Madrid sztárjának pótlására.

Brazília hétfőn Tanzániát verte 5:1-re barátságos mérkőzésen, s a sikerből a 28 éves középpályás is kivette a részét: egyrészt góllal járult hozzá csapata győzelméhez, másrészt 90 percig pályán volt, ami megnyugtató lehet Dunga számára.

“Még mindig kicsit visszafog a sérülésem, de ezen a találkozón nem éreztem semmilyen fájdalmat – mondta Kaká. – Ráadásul a meccset is végigjátszottam, így bizakodva várom a vb-rajtot.”

Az ötszörös vb-győztes Brazília szeretné ismét megkaparintani a trófeát, amelynek megszerzésében hatalmas szerep hárulhat a harmadik világbajnokságára készülő Kakára.
A dél-amerikaiak legutóbb 2002-ben, a japán-dél-koreai közös rendezésű tornán szerezték meg az aranyérmet, de az akkor 20 éves játékos még afféle tanoncként élte át a sikert, négy éve Németországban pedig – Ronaldinho mögött – csupán a másodhegedűs szerepe jutott neki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik