Foci

Honduras nem bírt Azerbajdzsánnal

A vb-szereplő Honduras felkészülési mérkőzésen gól nélküli döntetlenre végzett Azerbajdzsán ellen.

Honduras ugyan szinte végig nagy fölényben játszott, de jelentések szerint kevés helyzete volt, és a kapuba egyszer sem sikerült betalálnia. Illetve egyszer ugyan “beköszönt” az azerieknek, a mérkőzés elején esett gólt les azonban miatt érvénytelenítette a játékvezető.

A csapatoknak egyébként nem volt könnyű dolguk a szerdai, ausztriai edzőmérkőzésen, ugyanis felázott, rendkívül mély talajú pályán kellett futballozniuk.

Honduras szombaton, Románia ellen játssza utolsó esztmérkőzését, majd elutazik Dél-Afrikába, ahol sorrendben Chilével, Spanyolországgal és Svájccal találkozik a vb csoportkörében.

A közép-amerikai csapat másodszor szerepel majd világbajnokságon, mérkőzést ugyanakkor még nem sikerült nyernie: 1982-ben, Spanyolországban a jugoszlávoktól 2-1-re kikapott, a házigazda spanyolokkal és északírekkel pedig egyformán 1-1-es döntetlent játszott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik