Foci

Modric nem lesz a MU játékosa

xeros-peter
xeros-peter

2010. 05. 31. 09:52

Luka Modric 2016-ig meghosszabbította a szerződését a Bajnokok Ligájában is érdekelt Tottenhammel.

A horvát középpályást ugyan több klub, köztük a Manchester United is csábította, de Modric marad a BL-selejtező jogát kiharcoló Tottenhamnél, 2016-ig lesz a londoni együttes játékosa.

“Valóban érdeklődött irántam néhány klub, de nem akartam eligazolni. A Tottenham megadta nekem az esélyt arra, hogy a Premier League-ben szerepelhessek, és ezzel a csapattal szeretnék még nagyobb sikereket elérni” – mondta Modric vasárnap este a klub hivatalos honlapjának.

A 24 éves középpályás 2008-ban 16 millió fontért “cserébe” igazolt a Dinamo Zagrebtől a Tottenham Horspur csapatához, amely negyedik helyen zárta az előző szezont, így ősztől – a fővárosi klub fennállása során először – rajthoz állhat a Bajnokok Ligájában.

A horvát válogatott irányító augusztusban lábtörést szenvedett, majd hosszabb kihagyás után 25 bajnoki mérkőzésen három gólt szerzett a Premier League 2009/2010-es szezonjában.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.