Foci

A héten várhatóak intézkedések a debreceni bundaügyben

Szima Gábor, a DVSC-TEVA többségi tulajdonosa és elnöke bízik játékosaiban.

“Biztos vagyok benne, hogy a Debrecen játékosai közül senki sem érintett az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) által vizsgált bundabotrányban, a játékosok, a csapat és a klub hírnevén esett csorba miatt pedig a héten megtesszük a szükséges lépéseket” – mondta Szima Gábor, a Debrecen együttesének elnöke a klub hivatalos honlapjának adott hétfői interjújában.

A klubvezető érdekesnek találja, hogy kétszáz mérkőzést vizsgál az UEFA, ám a médiában csak a DVSC-TEVA futballistáival való elbeszélgetés került nyilvánosságra. Szerinte a magyar sajtó egy része úgy írt a labdarúgókról, mintha az UEFA gyanúsítottként hallgatta volna meg őket.

Hozzáteszi: mindeközben az UEFA egyetlen hivatalos állásfoglalásában az áll, hogy pusztán adatokat, információkat gyűjtöttek arról, hogy valójában történt-e manipuláció. Az illetékesek csak elbeszélgettek a játékosokkal, tehát szó sincs arról, hogy gyanúsítottként hallgatták meg a debreceni futballistákat – mondta.

A klub sportigazgatója, Bartha Csaba korábban jogi lépéseket helyezett kilátásba azon médiumok ellen, amelyek azt a látszatot keltik, hogy a klub játékosai érintettek a bundabotrányban. Szima Gábor az interjúban elmondta, hogy a következő szezonban elsődleges céljuk a csapat együtt tartása augusztus végéig.

Az is eldőlt, hogy Feczesin Róbert és Rudolf Gergely biztosan távozik a csapattól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik