Foci

Mourinho győztes csapatot építene Madridban

A spanyol As újságíróit látta vendégül egy hosszú csevejre a Special One.

José Mourinho, az Interrel triplázó portugál tréner egy milánói kávézóban találkozott a spanyol lap munkatársaival. Az as.com-on egy terjedelmes interjú jelent meg a szakemberrel, akit Florentino Perez szerdán nevezett meg a Real Madrid következő edzőjének.

A beszélgetés során több téma is terítékre került: Mourinho elmondta, nem tudja még milyen felállásban küldi pályára a Realt, azonban a négyvédős formációt preferálná, melyben könnyen el tudná képzelni a szélekre Ashley Colet és Maicont – két korábbi játékosát.

Arra a kérdésre, hogy mik a tervei Raúllal és Gutival úgy felelt, hogy a veteránok megérdemlik, hogy boldogok legyenek, ehhez vagy egy másik csapatot kell keresniük, vagy el kell fogadniuk a rájuk osztott szerepet.

José Mourinho azt is megemlítette, hogy mivel a Real Madridnak minden elérhető címet el kell érnie, így az a terve, hogy egy jól játszó, meccseket nyerő csapatot épít.

A Special One végül elárulta, már a Bajnokok Ligája döntője előtt meghozta a döntését, és az sem érdekli, ha a Madridnak kompenzációt kell érte fizetnie, mert ő a blancók edzője akar lenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik