Foci

A Loki edzőjének tetszett a kupadöntő

Herczeg András, a valamennyi trófeát elhódító Debrecen klubmenedzsere szerint játékosai "nagy dolgot vittek véghez".

A Loki nyáron Szuperkupa-győztes lett, később bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, majd a Ligakupa és a bajnoki cím mellé szerdán megszerezte a Magyar Kupát is, miután szerda este a budapesti döntőben 3-2-re legyőzte a Zalaegerszeg együttesét.

“Nagyon jó meccs volt, mindkét csapat nagyszerűen játszott. Több nagy helyzetünk volt, mint az ellenfelünknek, de a bekapott gólok nem hagytak bennünket megnyugodni. A találkozó méltó volt a Magyar Kupa százéves évfordulójához” – nyilatkozta a Hajdú Online-nak (haon.hu) Herczeg András, aki köszöntet mondott és gratulált játékosainak, segítőinek és a csapat orvosi stábjának.

“Végig izgalmas volt a mérkőzés. Sajnos az utolsó ziccert kihagytuk, ami miatt bosszús vagyok, ugyanakkor ezzel nem tudunk most már mit kezdeni…” – mondta Csank János, a ZTE mestere, aki aktuális csapatával másodszor maradt alul a Magyar Kupa fináléjában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik