Foci

Videoton: “jövőre még fényesebb lesz az érem!”

Ünnepeltek és fogadkoztak a fehérváriak.

Az elsőséget ugyan nem sikerült kiharcolnia a Videotonnak a labdarúgó Soproni Ligában, de az ezüstérem megszerzésével zárult bajnoki menetelést, a csapat vártnál jobb teljesítményét azért megünnepelték Székesfehérváron. A Sóstói Stadionban a mintegy 1200 ember előtt először Kovács Ferenc, a Videoton tiszteletbeli elnöke, az 1985-ben UEFA Kupa-döntőt játszó alakulat edzője megköszönte a szurkolók buzdítását, segítségét.

Berzi Sándor, a Fehérvár FC Kft. ügyvezetője a csapatmunka fontosságát emelte ki, megköszönte a város, a szakvezetés, a játékosok, és a szurkolók összefogását, majd hozzátette: “Jövőre még fényesebb lesz ez az érem!”

Mezey György, a fehérváriak vezetőedzője másodpercekig nem tudott szóhoz jutni, mert a tömeg “Gyuri Bácsi, Gyuri Bácsi!” skandálással fogadta. “Végtelenül fájlalom, és sajnálom, hogy nem tudtuk megragadni az alkalmat a bajnoki cím elhódítására. Büszke vagyok, hogy itt állhatok önök előtt az ezüstéremmel együtt. A mai mérkőzés után láttam, hogy néhány játékosom, vezetőtársam, és szerintem sok szurkoló mintha könnyeket morzsolgatna a szeme sarkában. Azt mondom: síni, csak a győztesnek szabad! Ígérem, és szentül hiszem, hogy jövőre sírni fogunk!” – mondta a tréner.

A csapat tulajdonosát, Garancsi Istvánt vastapssal köszöntötték a szurkolók. “Örülök, hogy csapat és közönség egymásra talált. Ha összefogunk, jövőre nagyon szép sikereket érhetünk el. Május 22-én ünnepeltük, hogy a Videoton 25 évvel ezelőtt ezüstérmet szerzett az UEFA-Kupában, s rá egy nappal egy újabb ezüstöt ünnepelhetünk. Örüljünk ennek a bajnoki második helynek, hiszen ez 34 év óta nem adatott meg. Jövőre a Városház téren szeretnénk ünnepelni! Hajrá Videoton, szép volt fiúk!”

Az Európa Liga-indulást kiharcoló együttes nevében Farkas Balázs, csapatkapitány mondott néhány mondatot. “Szeretném megköszönni a szurkolóknak az egész éves buzdítást! Kicsit csalódottak vagyunk mindannyian, de azt mondom: ne legyünk azok! Legyünk bizakodóak, mert szép jövő vár ránk, remélhetőleg már a következő évben, és akkor egy még szebb ünnepet ülhetünk ugyanitt.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik