Foci

Egy debrecenit sem gyanúsítanak bundával

Nem gyanúsítják a Debrecen három játékosát - közölte a DVSC hivatalos honlapján.

Valótlanok azok a pénteki sajtóinformációk, amelyek szerint a Debrecen három játékosát gyanúsítottként hallgatta ki múlt szombaton az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) – szögezte le péntek késő este kiadott közleményében a DVSC Futball Szervező Zrt. a klub hivatalos honlapján.

A dokumentum szerint a meghallgatás során egyetlen játékosukat sem gyanúsították meg, semmilyen őket érintő jogellenes magatartásra nem utaltak. A – többek közt Mészáros Norbertnek és a klub montenegrói kapusának, Vukasin Polekszicsnek – feltett kérdések nagy része arra irányult, hogy a játékosok tudnak-e bármilyen, a BL-mérkőzésekkel kapcsolatos bundagyanús körülményről.

Korábban a belga Nieuwsblad nevű lapra hivatkozva olyan hírek jelentek meg, hogy az említett két labdarúgót gyanúsítottként hallgatták ki. A DVSC-TEVA vezetése ezeket a vádakat megalapozatlannak és valótlannak nevezte, egyben visszautasította az állításokat.

A játékosok meghallgatásáról a vezetőség megjegyezte: valamennyi labdarúgó elmondta, hogy sem a BL-ben megrendezett, sem más mérkőzések kapcsán nem követtek el jogellenes cselekményt, a találkozók eredményét jogsértően nem befolyásolták, ilyenre kísérletet sem tettek, és arról sem tudnak, hogy bármely játékostársuk ilyet tett volna.

A hajdúságiak cáfolják és visszautasítják azt a vádat is, amely szerint Vladan Filipovics közvetítésével a DVSC-TEVA több mérkőzését is “egyes bűnözők megvették”. Rögzítik, hogy ilyen gyanúsítás szintén nem érkezett az UEFA-tól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik