Foci

Berbatov marad Manchesterben

24.hu
24.hu

2010. 05. 21. 08:39

Alex Ferguson a balul sikerült idény ellenére kitart a bolgár mellett. A szakvezető nem tervez nagy átalakulást a keretben.

A Manchester United menedzsere, Alex Ferguson cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint túladna a támadón, sőt, hangsúlyozta: Dimitar Berbatov az Old Traffordon marad. A csatár az első idény néhány felvillanásától eltekintve nem váltotta meg a világot a manchesterieknél, sokak szerint eltúlzott volt a 30.5 millió fontos ára is.

Berbatov 2008 szeptemberében érkezett az akkori bajnokcsapathoz, ám nem tudta megismételni a Tottenham Hotspur együttesében nyújtott játékát, a legutóbbi bajnokságban mindösszesen 12 alkalommal talált a hálóba.

„Nem adjuk el Dimitart” – reagált Ferguson a The Mirror kérdésére. „Talán túl nagy volt a rá nehezedő nyomás. Minden évben nagy a spekuláció, de már megtanultuk, hogy ezzel kell együtt élnünk. Berbatov kiváló játékos, ezért jövőre is velünk lesz. A csapaton sem kell sokat erősíteni. Idén a legnagyobb problémánk inkább az volt, hogy összesen 16 játékosunk is hiányzott különböző sérülések miatt, s ezt nehéz orvosolni. Amikor például a védőnégyesünk összeállt, a játékunk is stabil volt.”

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Fiumei út a Teleki László térnél.
Fotó: Vaskalap Utca / Fortepan
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.