Foci

Dárdai nem játszhat a németek ellen

Edzésen megsérült a magyar válogatott középpályás.

Megsérült Dárdai Pál, a berlini Hertha BSC magyar válogatott labdarúgója, így nem játszhat a németek elleni, jövő hét végi találkozón – értesült a Bild.

A német újság keddi számában megjelent hír szerint a középpályás izomszakadást szenvedett, emiatt nem léphet pályára május 29-én a Puskás Ferenc Stadionban, noha Erwin Koeman kapitány hétfőn jelölte őt a németek, illetve a hollandok elleni barátságos mérkőzésekre készülő keretbe.

A lap a sérüléssel kapcsolatban nem közölt részleteket, így – egyelőre – nem tudni, hogy Dárdai felépülése mennyi időt vesz igénybe.

A hír azt követően látott napvilágot, hogy az első osztályból kiesett együttesnél szerződést kötöttek a 37 esztendős Markus Babbel edzővel, aki a klubtól távozott Friedhelm Funkel helyébe lépett. Berlinben nagy reményeket fűznek a korábbi stuttgarti tréner tevékenységéhez, erre utal az, hogy szerződése automatikusan meghosszabbodik, ha a Hertha már jövőre ismét visszakerül az első ligába.

A 34 éves Dárdai korábban az MTI-nek azt nyilatkozta: ha korábbi sérülése engedi, legalább egy évig még folytatni kívánja profi pályafutását a berlini kék-fehéreknél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik