Foci

Sokkolta a németeket Ballack kidőlése

Sokkot okozott Németországban hétfőn az a hír, hogy Michael Ballack, a válogatott csapatkapitánya sérülése miatt nem utazhat a dél-afrikai seregszemlére.

Joachim Löw szövetségi kapitány mélységes csalódottságának adott hangot, hangsúlyozva, hogy a válogatott legfontosabb játékosáról, a csapat vezéregyéniségéről kénytelen lemondani. A szakértők egyetértettek abban, hogy Ballack kényszerű kiválásával a német válogatott jelentősen meggyengült.

Rainer Holzschuh, a Kicker sportmagazin kiadója, illetve főszerkesztője ennek kapcsán arra emlékeztetett, hogy a 33 éves kapitány a csapaton belül rendkívüli tekintéllyel rendelkezett, és ő volt az a játékos, akit az ellenfelek is a leginkább megbecsültek, illetve akitől a leginkább tartottak. Ezen túlmenően felhívta a figyelmet arra is, hogy a Chelsea jelenlegi játékosa nemcsak védekező középpályásként töltött be rendkívül fontos szerepet, de kitűnt gólerősségével is, különös tekintettel páratlannak számító rugótechnikájára és kiváló fejjátékára.

A Szicíliában edzőtáborozó válogatott kapitánya, Joachim Löw egyelőre még nem döntött arról, hogy kivel helyettesíti a sérült Ballackot. Az idézett szakértők úgy vélekedtek, hogy a kapitány kiesése taktikai változást is eredményezhet a válogatott játékában.

Mindenesetre több utalás is elhangzott arra vonatkozóan, hogy Ballack kiesése után még inkább felértékelődhet a jövő hét végére tervezett, Magyarország elleni barátságos találkozó, amelyen Joachim Löwnek már a Ballack nélküli csapatot kell tesztelnie.

Azzal kapcsolatban pedig megoszlottak a vélemények, hogy a Portsmouth ghánai játékosa, Kevin-Prince Boateng szándékos sérülést okozott-e a válogatott kapitányának. A többség az igenre hajlott, különös tekintettel arra, hogy Ghána a német válogatott csoportellenfele. Ugyanakkor szinte mindenki hangoztatta: remélik, hogy Kevin-Prince Boateng durvaságát senki nem féltestvérén, a Hamburg hátvédjén, Jérome Boatengen éli majd ki. Jérome Boateng ugyanis a világbajnokságra készülő német válogatott tagja…

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik