Foci

Kivégzéssel üzent a Bayern az Internek

A bajorok a Német Kupa döntőjében 4:0-ra gázolták le a Werdert.

A szezon igazi csúcsrangadója – így hirdették a Kupadöntőt Németországban, hiszen a bajnok és a bronzérmes csapott össze. Tavaszi formájuk alapján ez igaz is, hiszen a Bayern a nem túl jól sikerült őszi szereplés után nem csak a Bundesliga mezőnyén gázolt át, hanem Európán is, eljutva egész a BL fináléig. A Werder a szintén nem túl jól sikerült ősz után, tavasszal nagy hajrával ért oda a BL selejtezőt érő harmadik helyre. Az utolsó előtti fordulóban simán verte idegenben a későbbi ezüstérmes Schalke 04 gárdáját is. A döntőbe jutott mindkét csapat gólgazdag csatársorral állt föl, így minden adott volt a kiváló döntőhöz. Ehhez képest végül csak egy csapat volt a pályán, a Bayern München.

A berlini találkozó az első perctől a bajnok Bayern fölényét hozta. A müncheniek az első félidő 35. percében, Arjen Robben büntetőjével szerezték meg a vezetést, a fordulás után pedig gyorsan eldöntötték a meccset, Ivica Olic és Franck Ribery találataival már a 63. percben 3-0-ra vezettek. A hajrában aztán Bastian Schweinsteiger is eredményes volt, így kiütéses győzelemmel szerezte meg a Bayern szezonja második trófeáját. Története során 15. alkalommal nyerte meg a bajor sztárcsapat a Német Kupát.

Luis van Gaal együttese jövő szombaton az Internazionale elleni Bajnokok Ligája-döntőben akár harmadik serlegét is megszerezheti 2010-ben.

Eredmény:

Bayern München-Werder Bremen 4-0 (1-0)

Berlin, 72.954 néző, v.: Kinhöfer

gólszerzők: Robben (35., 11-esből), Olic (52.), Ribery (63.), Schweinsteiger (83.)

piros lap: Frings (78., Bremen)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik