Foci

Gera útja az Európa Liga-döntőig

Serdülőként volt egy húzós kanyarja a drogosok világa felé, a hit térítette vissza a focihoz és a józan életbe, játszott a Fradiban, az angol bajnokságban, ma a Fulhammel döntős az Európa Ligában.

Gera Zoltán 1979. április 22-én született Pécsett. A labdarúgással a játszótéren ismerkedett meg, és a Pécsi Bőrgyár, a Zsolnay, majd a Kinizsi csapatai után – Garami József hívására – a Pécsi MFC-be került.

Serdülőként Gera sokat lógott az iskolából, tizenegy-tizenkét éves korától már javában dohányzott, 13 évesen pedig az alkohol és a játékszenvedély is az élete része volt. A helyzetet szüleinek válása is nehezítette.

„Elmentem egy játékterembe, ahol megismerkedtem néhány sráccal. Megkérdezték, nem próbálom-e ki a szipuzást. Kíváncsiságból elmentem megnézni, hogy csinálják, aztán ott kötöttem ki, hogy velük együtt szipuzok” – nyilatkozta a játékos életének erről az időszakáról az [origo]-nak.

Szintén kicsapongó életet élő apja egyszer egy közös játéktermi estéről hazafelé elmesélte neki, hogy a volt a Hit Gyülekezetének egyik istentiszteletén és szeretné, ha legközelebb Zoli is vele menne. A fiú elsőre nemet mondott, pár hét múlva azonban meglátogatta a gyülekezetet.

Egy ideig még párhuzamosan élte mindkét életét, később azonban elkezdte tanulmányozni a Bibliát, folytatta abbahagyott tanulmányait és leszokott káros szenvedélyeiről. Gera a Hit Gyülekezetében ismerte meg élete párját, Tímeát, akit azóta feleségül is vett.

„Ha nem fordulok Istenhez, lehet, hogy már nem is élek, de valószínűleg egy kábítószeres, semmittevő ember lennék” – így emlékszik a drogoktól való elszakadásáról.

Több éves kihagyást követően újra elkezdett focizni, és előbb a megyei bajnokságban szereplő Harkány, majd Róth Antal közreműködésének köszönhetően ismét a PMFC játékosa lett – utóbbinál lett NBI-es, majd utánpótlás-válogatott labdarúgó.

2000-ben aztán leigazolta a Ferencváros, ahol a játék iránti alázata és remek teljesítménye miatt hamar a közönség kedvence lett. A Fradival kétszer megnyerte a bajnokságot (2001., 2004.) és a Magyar Kupát (2003., 2004.), egyszer pedig a magyar Szuperkupát is (2004.).

Gera a Ferencvárosból lett válogatott labdarúgó is: 2002. február 13-án egy ciprusi felkészülési tornán, Svájc ellen küldte először pályára Gellei Imre.

A ferencvárosi teljesítményét látva 2004-ben az angol élvonalba feljutott West Bromwich Albion csapott le rá. Ottani első idénye után a tekintélyes soccernet.com beválasztotta a Premier League álomcsapatába, ráadásul – óriási meglepetésre – a West Brom kiharcolta a bentmaradást a legfelsőbb osztályban. A folytatás már nem sikerült ilyen fényesre: a következő szezonban a csapat kiesett, és 2008-ig csak álmodhatott a feljutásról.

Akkor újra sikerült az áttörés: Gera csapata a Championship bajnoka lett, az FA-kupában pedig egészen az elődöntőig menetelt, a Guardian magazin pedig a magyar játékost a másodosztály legjobb játékosának választotta.

Gera Zoltán 2008. június 11-én írt alá a Fulham együtteséhez, amelynél fokozatosan verekedte be magát a kezdőcsapatba. A játékos az idei bajnokság közepén átmenetileg a kispadra szorult, amikor azonban pályára lépett, élt a lehetőséggel, és Bobby Zamorával való egymásra találásuknak, valamint Roy Hodgson taktikai húzásainak köszönhetően a londoni együttes bejutott az Európa Liga fináléjába, ahol az Atlético Madrid lesz az ellenfele.

Mindeközben a válogatottban Gera a csapatkapitányságig vitte, a 2009-es utolsó, Dánia elleni világbajnoki selejtező előtt azonban összetűzésbe keveredett Erwin Koeman szövetségi kapitánnyal és lemondta a válogatottságot. Gera Zoltán a válogatottban 2009. október 10-ig 63 mérkőzésen 28 gólt szerzett.

AJÁNLOTT LINKEK:

Gera: Puskás, Kubala és Bölöni nyomdokain (FN.hu)
Gera Zoltán a Wikipedián
Minden, ami Gera Zoltánról fellelhető a neten (gera.lap.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik