Foci

„Bede nem ittasan vezetett meccset”

Vágner László, az MLSZ játékvezetői bizottságának elnöke tűzbe teszi a kezét a magyar sípmesterekért.

Szombaton, a Soproni Liga 27. fordulójában a Zalaegerszeg csapata a Honvéd együttesét látta vendégül, a találkozó a fővárosiak 1-0-s sikerével ért véget. Mégsem erről cikkeznek a lapok a meccs után, hanem Bede Ferencről, az összecsapás játékvezetőjéről.

A sípmester nem adott meg egy nyilvánvaló tizenegyest a hazaiaknak és több vitatható ítéletet is hozott, így a zalaegerszegiek meg akarták szondáztatni a bírót a lefújás után, Vágner László, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) játékvezetői bizottságának elnöke azonban ezt nem engedélyezte.

„Aki ismeri Bede Ferencet, annak eszébe sem jut feltételezni róla, hogy ilyen butaságot követne el. 45 évesen. Azért nem engedélyeztem a szonda megfújását, mert nem akarom, hogy – különösen az alacsonyabb osztályokban – a játékvezetői öltözék tartozékai közé kerüljön a szonda is. Ha Bede Ferenc megfújta volna a szondát, akkor a jövőben, mondjuk a megyei osztályokban, minden játékvezetői szakmai tévedés után kétségbe vonnák a bíró józanságát. Magyarországon nincs olyan játékvezető vagy asszisztens az NB I-es és NB II-es keretben, aki a meccs napján a találkozó előtt alkoholt fogyaszt. Ezekért a játékvezetőkért tűzbe teszem a kezem. Amíg én vagyok a JB elnöke, addig egyetlen pályán sem fogják szondáztatni a játékvezetőket” – nyilatkozta Vágner László a Népszavának.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik