Foci

Magyarország is vészmegoldás lehet a 2012-es Eb-re

Magyarországi stadionok bevonását sem tartja elképzelhetetlennek Michel Platini a 2012-es, lengyel-ukrán közös rendezésű kontinenstornára.

“Természetesen az is egy lehetőség, hogy Lengyelország négy helyett hat helyszínen rendezzen mérkőzéseket, de elképzelhető, hogy megkérdezzük Magyarországot és Németországot, hogy két stadionnal be akarnak-e, illetve be tudnak-e szállni.” – mondta a német szövetség honlapjának adott hétfői interjújában az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy továbbra is bíznak az eredeti házigazdákban, s remélik, hogy a helyszíneket nem kell kényszerűségből megváltoztatni.

Az UEFA május végén dönt végérvényesen arról, hogy a 2012-es tornát valóban Lengyelország és Ukrajna közösen bonyolíthatja-e le. Az ukránok április elején két stadionnal kapcsolatban is jelentős lemaradásban voltak, akkor Platini kéthónapos ultimátumot adott nekik.

Az UEFA elnöke tavaly novemberben még úgy nyilatkozott, hogy nincs szó Németország vagy Magyarország bevonásáról.

A kontinentális szövetség 2007. április 18-án döntött a lengyel-ukrán kandidálás mellett az olasz és magyar-horvát pályázattal szemben.

A pepsifoci.hu megkereste a Magyar Labdarúgó Szövetséget az ügy kapcsán, Nemes Ferenc megbízott elnök pedig elmondta, eddig semmilyen hivatalos megkeresés nem érkezett az európai szövetségtől.

Bővebben:
Platini magyar Eb-tervei: Az MLSZ-t nem kereste az UEFA!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik