Foci

Az UEFA-t kritizálta a Bayern elnöke Ribéry eltiltása miatt

Administrator
Administrator

2010. 05. 07. 14:24

Élesen kritizálta az UEFA-t Uli Hoeness, a Bayern München elnöke, miután a szövetség szerdán helybenhagyta Franck Ribéry három mérkőzésre szóló eltiltását.

Az 58 éves sportvezető pénteken egy rendezvényen azt nyilatkozta, szerinte az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nem objektívan járt el ebben az ügyben.

“A Lyon elleni összecsapáson olasz játékvezető volt, és a szövetségben is nagyon sok olasz lát el különböző tisztségeket – fogalmazott Hoeness. – Egyetlen német sincs, ezért ott nem számíthatunk erkölcsi támogatásra.”

Ribéry az Olympique Lyon elleni elődöntős párharc első mérkőzésén kapott piros lapot, mert beletaposott Lisandro Lopez bokájába. Az európai szövetség csak a visszavágót követően mondta ki a hárommeccses eltiltást, s szerdán elutasította a Bayern fellebbezését.

A müncheniek a határozatot követően azonnal bejelentették, hogy a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordulnak, s Hoeness szerint a jövő hét közepére várható a döntés.

A finálét május 22-én a madridi Santiago Bernabeu Stadionban rendezik.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73861991, Demeter Szil·rddal, a Petıfi Irodalmi M˙zeum ˙j igazgatÛj·val beszÈlgett¸nk. Interj˙., Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.