Foci

A BL-döntőre készülő Bayernre épül Löw kerete

Bayern München veterán kapusa, Jörg Butt is meghívót kapott Joachim Löw szövetségi kapitánytól, így ő lesz a harmadik számú kapus.

A 35 éves hálóőr azért került be a 27 fős csapatba, mert René Adler, a Bayer Leverkusen portása bordasérülése és műtétje miatt nem lehet ott a vb-n.

A csütörtöki sajtótájékoztatón Löw bejelentette, hogy két újonc, Holger Badstuber, a szintén a bajoroknál futballozó védő, valamint Dennis Aogo, a Hamburger SV hátvédje is tagja lesz a keretnek, ugyanakkor nem számít Thomas Hitzlspergerre, az olasz Lazio középpályására.

“A játékosok kiválasztása egy hosszú évek óta tartó elemzés eredménye – mondta az 50 éves szakvezető. – Ezekben a futballistákban a teljes szakmai stáb száz százalékig megbízik.”

A keret szűkítésére június 1-én kerül sor. A németek május 29-én, Budapesten lépnek pályára barátságos találkozón a magyar válogatott vendégeként, majd négy nappal később a bosnyákok elleni hazai összecsapással zárják a vb-felkészülést.

Az együttesben egyetlen légiós található, Michael Ballack, az angol Chelsea középpályása. A Bayern München hét játékost is delegál a bő keretbe.

A német válogatott bő kerete:

kapusok: Jörg Butt (Bayern München), Manuel Neuer (Schalke 04), Tim Wiese (Werder Bremen)

hátvédek: Dennis Aogo (Hamburger SV), Holger Badstuber (Bayern München), Andreas Beck (1899 Hoffenheim), Jerome Boateng (Hamburger SV), Arne Friedrich (Hertha BSC), Marcell Jansen (Hamburger SV), Philipp Lahm (Bayern München), Per Mertesacker (Werder Bremen), Serdar Tasci (VfB Stuttgart), Heiko Westermann (Schalke 04)

középpályások: Michael Ballack (FC Chelsea), Sami Khedira (VfB Stuttgart), Toni Kroos (Bayer Leverkusen), Marko Marin (Werder Bremen), Mesut Özil (Werder Bremen), Bastian Schweinsteiger (Bayern München), Christian Trasch (VfB Stuttgart), Piotr Trochowski (Hamburger SV)

csatárok: Cacau (VfB Stuttgart), Mario Gomez (Bayern München), Stefan Kiessling (Bayer Leverkusen), Miroslav Klose (Bayern München), Thomas Müller (Bayern München), Lukas Podolski (1. FC Köln)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik