Foci

Xavi sérülten futballozik

A 2008-as Európa-bajnokság legjobb játékosának választott barcelonai középpályás a világbajnoki szereplését kockáztatja azzal, hogy sérülten játszik.

Xavi a Villarreal legyőzése után bevallotta, hogy sérült, combjában három centiméteres szakadás van, ennek ellenére játszani szeretne a spanyol bajnokságból hátralévő három fordulóban.

“Komoly fájdalmaim vannak, ugyanakkor nagyon fontos mérkőzések előtt állunk, és bizony nem akarok kimaradni ezekből. Már csak három forduló van hátra, úgy érzem, játszanom kell, és azt gondolom, menni is fog…” – mondta Xavi, aki végig a pályán volt a Villarreal ellen 4-1-re megnyert szombati találkozón, amelyen egy gólt maga szerzett, kettőt pedig előkészített.

Más kérdés, hogy a világbajnoki szereplését kockáztatja azzal, hogy sérülten futballozik, ezt még Pep Guardiola, a Barcelona edzője is elismerte. “Xavi példakép mindannyiunk számára, tudja, hogy most nem hagyhat minket magunkra, és rendkívüli erőfeszítéseket tesz azért, hogy játszhasson. Szerencsére a sérülése nem súlyosbodott” – mondta a listavezető Barca edzője.

Az Európa-bajnoki címvédő, a vb egyik esélyesének tartott spanyolok – remélik, hogy Xavival a soraikban – június 16-án, Svájc ellen mutatkoznak majd be a nyári, dél-afrikai világbajnokságon, majd Hondurasszal és Chilével is összecsapnak a csoportkörben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik