Foci

Dárdai a második vonalba is követné a Herthát

Bár a Hertha BSC kiesett a Bundesliga első osztályából, a berliniek magyar válogatott labdarúgója, Dárdai Pál a második ligában is folytatná.

“Ha éjjel felébresztenek, hogy fociznom kell, akkor focizok” – jelentette ki az MTI-nek adott hétfői interjúban Dárdai, aki hangsúlyozta: amennyiben a klubnak szüksége van rá, és új szerződést ajánl, minden valószínűség szerint elfogadja azt. Jelenleg még – június 30-ig – korábbi szerződése van érvényben, amely azt irányozta elő, hogy a magyar játékos ősztől két évig még az amatőröknél folytatja és párhuzamosan megkezdi az edzői munkát. A kieséssel azonban új helyzet állt elő, a csapattól többen távoznak, így Dárdaira a sajtó szerint továbbra is minden bizonnyal a profik között lesz szükség.

A 34 éves középpályás – aki 1997 januárjában öltötte magára először a kék-fehérek mezét és azóta a mérkőzések számát tekintve a klub történetének rekordere lett – arra számít, hogy a vezetők az elkövetkező napokban, illetve hetekben mindenkivel – így vele is – tárgyalnak majd a jövővel kapcsolatos elképzelésekről.

“Meghallgatom az ajánlatot, és azt követően döntök” – nyilatkozta a játékos, aki ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a jövőt jelentős mértékben befolyásolhatja korábban sérült jobb bokája, amely még mindig nem tökéletes. Afelől azonban mindennek ellenére semmi kétséget nem hagyott, hogy megfelelő szerződés esetén – és ha bokája engedi – legalább egy évig mindenképpen folytatná a játékot, immár a második ligában. A berlini klubhoz ezer szállal kötődő Dárdait – saját szavai szerint – egyáltalán nem zavarja, hogy a Bundesliga másodosztályában természetesen jóval alacsonyabb lenne a fizetés.

Nézete szerint az elkövetkező hetekben eldől, hogy ki lesz az edző, a klubtól ki távozik, a vezetők kire tartanak igényt, illetve tudnak-e új játékost igazolni. Így eldől az is, hogy vele mit akarnak. “Ha azt akarják, hogy játsszam, akkor játszom, ha pedig azt, hogy kezdjem meg az edzői tanulmányokat, akkor azt csinálom” – fogalmazott Dárdai utalva arra, hogy a korábbi szerződése két évre még mindenképp a Herthához köti.

A magyar játékos szerint fejben felkészült “mind a két életre”, azaz arra, hogy továbbra is játszania kell, vagy megkezdi a levezetést, illetve az edzősködést. “Majd meglátjuk, hogy mit hoz a sors” – jelentette ki. A csapat egyébként május 22-ig edz, és addig minden eldől – tette hozzá.

A kiesés okaival kapcsolatban úgy vélekedett, hogy rossz volt a játékospolitika, tavaly nyáron több jó és egyben meghatározó játékost engedtek el, akiket nem sikerült pótolni. Gondot jelentett az is, hogy mentálisan nem volt elég erős a csapat, kevés volt a “vagány gyerek” – jelentette ki utalva többek között a szerb válogatott Pantelic és az ukrán Voronyin elengedésére. A Hertha belekerült egy olyan gödörbe, ahonnan már nem volt kiút – hangoztatta Dárdai.

Ami pedig a magyar válogatottat illeti, az MTI-nek Dárdai elmondta, hogy ha folytatja a játékot és hívják, akkor szívesen megy. Ez vonatkozik a Németország elleni találkozóra is, amelyre május végén kerül sor. Az ugyanakkor számára is nagy kérdés, hogy milyen a mostani német válogatott, ugyanis az eddigi góllövők, Klose, Gomez és Podolski formán kívül vannak. “Bár a németek mindig fel tudják szívni magukat” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik