Foci

Gera: el sem hiszem

A finálét érő győztes gólt szerző magyar középpályás igazi csapatmunkának tartja a Fulham Európa Liga-döntőbe jutását.

Ahogy arról már írtunk, Gera Zoltán góljával a Fulham 2-1-re legyőzte a Hamburgot az EL-elődöntőjének visszavágóján, így ott lehet a második számú európai kupasorozat hamburgi döntőjében.

„Nagyon boldog és hálás vagyok, ebben a pillanatban még nem is hiszem el, hogy bejutottunk az Európa Liga döntőjébe. Élvezem a szituációt, most már azon leszünk, hogy a finálét is megnyerjük. Az első félidőben jól játszottunk, helyzeteink is voltak, de Petric egy Pazar szabadrúgásból betalált ellenünk. A félidőben megbeszéltük az első felvonást, valamint azt, mit kellene tennünk a második játékrészben. Megmutattuk, hogy jól tudunk játszani és meg tudjuk fordítani a mérkőzést, úgy érzem megérdemeltük a győzelmet” – nyilatkozta a klub honlapjának Gera Zoltán.

Honfitársunk ezután arra is rátért, hogy a Fulham a Liverpoolt a hosszabbításban kiejtő Atlético Madriddal meccsel majd a hamburgi fináléban.

„A legjobb az egészben, hogy mindegy volt, hogy a Liverpool vagy az Atlético lesz az ellenfelünk. A spanyolok más focit játszanak, mint az angol csapatok, de hogy ez jó vagy rossz, azt majd a döntő után meglátjuk. Ez is kemény meccs volt, de az volt a Juventus és a Wolfsburg elleni is. Ebben a pillanatban fel sem fogjuk, mit értünk el, de a következő pár évben megértjük majd. Nagyon hálás vagyok a szurkolóknak és a klubnak egyaránt. Ez igazi csapatmunka volt, mindenki megérdemli a sikert, a menedzserünkről meg már el sem tudom mondani, mennyire jó”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik