Foci

Forlan tovább szerénykedik

Az egykoron a Manchester Unitedet erősítő támadó két góljának hála az Atlético döntőt játszhat az Európa Ligában.

Diego Forlan már az első találkozón is hőssé avanzsált – a madridiak az ő találatával nyertek 1-0-ra – ellenben a visszavágón a lehető legjobbkor szerezte a lehető legfontosabb gólt. A Liverpool a hosszabbításban már 2-0-ra vezetett, Forlan viszont szépített, s a spanyolok idegenben elért góljuk miatt utazhatnak Hamburgba.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a mindig is szerény uruguayi elhárította a „felelősséget”, s elsősorban a győzelem fontosságát hangsúlyozta.
„Gólt kellett találnunk, az teljesen felesleges kérdés volt, hogy ki éri el. Nagyon nehéz találkozó volt. Már az elején éreztük, hogy a Liverpool nagyon elszánt, s pláne az első félidőben az angolok jobbak voltak, és megérdemelten szereztek vezetést.”

„A hosszabbításban a hazaiak megszerezték a másodikat, s onnantól nagyon nehéz lett a helyzetünk” – tette hozzá. „A többit tudják. A Fulham? Nem is foglalkoztunk a másik ággal, csak a továbbjutásra gondoltunk. Minden csapat nehéz, de hát ez egy nemzetközi kupa.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik