Foci

Campbell még nem döntött a jövőjéről

Az Arsenal reaktivált középső hátvédje még nem tudja, hogy a londoni klub jövőre is számít-e rá.

Sol Campbell az Arsenal hivatalos honlapján elárulta, hogy egyelőre még nem tárgyaltak a jövőjéről, így nem tudja, hogy az Emirates Stadionban folytatja-e. A középső védő januárban egy rövid lejáratú szerződéssel igazolt vissza egykori klubjához, a következő hetekben majd Arséne Wengerrel közösen döntenek a további tervekről.

„Valójában még nem tudom, mi lesz a következő lépés” – nyilatkozta a futballista. „A főnök majd megmondja, így nincs miért aggódnom. Nekem már az is örömöt okozott, hogy ismét magas szinten futballozhattam, de ebben nagy szerepe volt az erőnléti stábnak, akik valóságos csodát műveltek velem.”

Campbell visszatérése óta 12 találkozón szerepelt, s a Tottenham Hotspur elleni Észak-londoni derbin nyújtott játékát a szakértők is méltatták.

„Persze, legtöbben a Spurs elleni meccset emlegetik, de ebben annak a felhajtásnak is szerepe van, ami rendre végigkíséri a két csapat találkozóit. Én a magam részéről az első, Stoke City elleni mérkőzést, valamint a Porto elleni idegenbelit is kiemelném annak ellenére, hogy Portugáliában voltak kellemetlen tapasztalataim is.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik